Real Madrid: Végezzünk 25 ponttal a Barca mögött, de nyerjünk BL-t - Casillas

2012.12.11. 20:00
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid kapusa, Iker Casillas elmondta, aláírná, hogy huszonöt ponttal a Barcelona mögött végezzenek a bajnokságban, ha megnyerik a Bajnokok Ligáját ebben az idényben.

„Nem kétséges, a tizedik Bajnokok Ligája-siker a fontosabb. Ha azt mondják nekem, hogy a Barcelona huszonöt ponttal előttünk végez a bajnokságban, akkor nem éppen olyan képet festünk magunkról, amilyet szeretnénk egy ilyen fontos sorozatban, de ha azt is mondják nekem, hogy a miénk lesz a BL-cím, az mégiscsak a tizedik sikerünk lenne a legrangosabb európai kupában” – mondta Iker Casillas a La Sexta című műsorban.

A spanyol válogatott kapust arról is megkérdezték, hogyan képzeli el a jövőjét.

„Egy nap jó lenne valamivel nyugodtabb körülmények között futballozni, és ehhez másik csapatban kellene játszanom, de olyanba nem mennék, amelyik a Real Madriddal verseng. Az Egyesült Államok vonzó célpont lehet, de a következő néhány évben még biztosan nem váltok. Jó lenne innen visszavonulni, de ha a kritikusok már harmincegy éves koromban is ilyen kegyetlenek, akkor mi lesz, amikor harminchét leszek? Legalábbis nem olyan visszajelzéseket kapok majd, mint most.”

A kapust persze José Mourinhóról is megkérdezték, akit kemény, de egyenes edzőnek tart.

„Ami ő nem szeret az az, ha az emberek sunyin viselkednek. Szemtől szembe szereti csinálni a dolgokat. Lehet vele kisebb vagy nagyobb összetűzésed, de az szemtől szembe legyen. Ha közölnie kell veled valamit, akkor azt a szemedbe mondja. És ha te akarsz mondani neki valamit, akkor ugyanígy kell tenned. Mourinho egész más, mint amilyen képet közvetít. Leveszi a nyomást a vállunkról. És igen, kegyetlen. Nagyon profi, és rengeteg követel. Minden riválist kielemez a kupaellenfél Alcoyanótól kezdve a BL-rivális Bayernig."

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.06. 23:03

La Liga: új edzőjével is kikapott a Sevilla, ráadásul a sereghajtótól

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 20:47

A cserék hozták össze a győzelmet a Celta Vigónak a Valencia ellen

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 18:33

Nem ment semmire a mezőnyfölénnyel, kikapott a Getafétól a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 15:59

Gerard Martín visszavont piros lapja miatt füstölög az Atlético a Barca elleni zakó után

Spanyol labdarúgás
2026.04.05. 10:21

Az Atlético nem bírta ki az emberhátrányt, a Barcelona elvitte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2026.04.04. 23:04
Ezek is érdekelhetik