Barcelona: ha távozik, Villa a télen 15 millió eurót érhet

2012.12.21. 09:40
null
David Villa kevés szerepet kap a Barcelonánál (Fotó: Action Images)
A spanyol lapok egyre gyakrabban írnak, és egyre konkrétabban fogalmaznak David Villa közelgő eligazolásáról: a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának támadója szakmai és pénzügyi okokat is figyelembe véve távozhat.

Villa legfeljebb cserejátékosnak tekinthető Tito Vilanova vezetőedzőnél, perceket tölt a pályán, illetve olyan meccseken jut neki nagyobb szerep, amelyeknek nincs igazán tétjük, a rivális kevésbé jegyzett gárda. A támadót – még Pep Guardiolánál – súlyos sérülése automatikusan kereten kívülre tette az esztendő első felében, de a helyzete a felépülését követően sem változott nagyon.

A keret egyik legjobban fizetett játékosaként ez viszont a luxus kategóriába sorolandó – éves bérköltsége spanyol lapértesülések szerint nyolcmillió eurót tesz ki –, és amennyiben mégis szóba kerül a 2014-ben lejáró szerződésének meghosszabbítása, aligha tudna ilyen feltételekkel aláírni.

A Marca című spanyol lap a pénteki számában arról írt, hogy az egészségesen visszatérő Isaac Cuenca, valamint Neymar képbe kerülésével – a brazil érkezése hónapok óta visszatérő téma, igaz, nem csupán Barcelonában – szakmai és gazdasági észérvek dönthetnek arról, hogy Villa minél előbb eladósorba kerüljön.

A mértékadó transfermarkt.de 28 millió euróra teszi Villa értékét – két és fél éve 40 millió eurót zsebelt be érte a Valencia a katalánoktól –, figyelembe véve azonban a tavaly decemberi súlyos sérülését és a 2014 nyarán lejáró szerződését, a spanyol napilap már csak 15 millió eurós vételárról ír a téli átigazolási időszakban. Ami a nyárra további ötmilliót csökkenhet.

Bár korábban élt az olasz vonal is – a Juventust említették –, most csak angol klubok (Tottenham, Liverpool) érdeklődéséről írnak, annál is inkább, mert a Premier League kihívása Villát is érdekelné.

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
34 perce

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
39 perce

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
14 órája

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

„Nemcsak Argentína mond köszönetet neked, hanem az egész világ” – csapattársai búcsúztak Messitől

Minden más foci
2026.10.07. 09:28

Barcelonában Raphinháért aggódnak, aki a Real Madrid klasszis kapusát is lenyűgözi

Spanyol labdarúgás
2026.10.02. 11:57