Fabregas visszatér a Barcához - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.08.14. 23:23
null
Az Arsenal bejelentette Fabregas eladását (Fotó: arsenal.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott a Barcelonával Cesc Fabregas eladásáról. A hírről Andoni Zubizarreta, a katalán együttes sportigazgatója is beszámolt a TVE spanyol televízió élő adásában a gránátvörös-kékek Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-meccse közben.

Miközben a Barcelona éppen fordított a Real Madrid ellen Lionel Messi góljával a spanyol Szuperkupa első mérkőzésén, a katalán csapat szurkolói számára újabb jó hír érkezett: eldőlt ugyanis, hogy Cesc Fabregas visszatér a gránátvörös-kékekhez.

A pénteki hírek igaznak bizonyultak: a Barca már csak az Arsenal hivatalos üzenetére várt a 40 millió eurós ajánlat elfogadásáról (amelyből a londoni klub 29 milliót kap készpénzben, hatot bizonyos feltételek teljesülése esetén, ötöt pedig Fabregas fizetéséből), és most a londoni klub bejelentette a világ- és Európa-bajnok futballista eladását.

„Világosan elmondtuk, hogy nem akarjuk elengedni Cesc-t, és továbbra is ez a helyzet. Azonban tudomásul vesszük Cesc vágyát, aki vissza akar térni hazájába, és most elfogadtuk a Barcelona ajánlatát érte. Köszönjük Cesc-nek mindazt, amit az Arsenalnak adott, és sok sikert kívánunk neki a jövőben" – olvasható Arsene Wenger, az „ágyúsok" menedzserének nyilatkozata az angol klub hivatalos honlapján.

Fabregasnak már csak a holnapi orvosi vizsgálatokon kell átesnie, és utána aláírhatja öt évre szóló szerződését. Várhatóan a futballista hivatalos bemutatására is hétfőn kerül sor.

Legfrissebb hírek

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
5 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
14 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik