Real Madrid: Mourinho csúnyát mondott a bírónak, eltilthatják

2010.11.11. 10:58
José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője eltiltásra számíthat, miután a Murcia ellen 5–1-re megnyert szerdai Király-kupa-mérkőzésen megsértette a játékvezetőt, aki ezért elküldte a kispadtól.

José Luis Paradas Romero játékvezető a következőképp indokolta a Real vezetőedzőjének szerdai kiállítását a hivatalos jelentésében: „A 37. percben José Mario dos Santos Mourinho Félix azért kapott figyelmeztetést, mert felemelt karral tiltakozott az egyik döntésem ellen. Miután figyelmeztettem, felém fordult, és azt mondta: B... meg!"

Mourinho a mérkőzés korábbi szakaszában is többször hevesen reklamált, elhagyta a számára kijelölt technikai zónát, és a negyedik játékvezető sikertelenül próbálta nyugalomra inteni. A portugál tréner a Real Madrid edzőjeként először részesült ilyen büntetésben.

MOURINHO: IRÁNY A LELÁTÓ!
 

 

A spanyol sportlap, a Marca gyűjtése szerint Mourinhót portugáliai edzősködése idején háromszor állították ki, Olaszországban négyszer. A lap említést tesz a 2005-ös Barcelona–Chelsea Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőről is, amelyet követően az akkor a londoniakat irányító Mourinho két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amiért részrehajlással vádolta – a mérkőzés utáni napokban kapott halálos fenyegetések hatására amúgy vissza is vonuló – Anders Frisk svéd játékvezetőt.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron szenzációsan debütált az Almeríában, teljesítményét máris 10-esre értékelték

Légiósok
2026.10.30. 10:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03

Hétgólos meccsen pottyant ki a Király-kupából az Espanyol, majd azon melegében menesztette az edzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.27. 23:33

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37