Barcelona: Wenger és Capello is lehetett volna a katalánok edzője

Vágólapra másolva!
2010.08.03. 09:40
A Barcelona korábbi elnöke, Joan Gaspart egy spanyol rádiónak adott interjúban elárulta, hogy az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger, valamint a jelenlegi angol szövetségi kapitány, Fabio Capello is szerette volna átvenni a Barcelona irányítását 2001-ben.

Gaspart elmondta, hogy 2001-ben Lorenzo Serra Ferrer vezetőedző távozása után Wengerrel és Capellóval is tárgyaltak a tréneri poszt betöltéséről. Beszámolója szerint a francia és az olasz szakember is a Barcelonához kívánt volna igazolni, ám akkori klubjaik, az Arsenal, illetve a Roma nem voltak hajlandóak elengedni őket.

„Ferrer távozása után találkoztam Wengerrel Párizsban, hogy tárgyaljunk. Nagyon szeretett volna a Barca edzője lenni, de az Arsenal elnöke nem hagyta eljönni, s arra kérte, töltse ki szerződése hátralévő részét" – mondta Gaspart.

„Capellóval is folytak a tárgyalások, ő is akart jönni, de a Roma szintén nem engedte" – fejezte be a régi események felidézését a korábbi elnök.

Sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha Wenger vagy Capello veszi át a Barcát 2001-ben. Wenger maradt az Arsenalnál, és további két bajnokságot (ebből egyet veretlenül 2004-ben), három FA-kupát és két Community Shieldet nyert, valamint BL-döntőt játszott 2006-ban. A francia szakember azóta is az észak-londoniakat irányítja, ahol a neve már szinte egybeforrt a klubéval.

Capello 2004-ig maradt a Románál, de a 2001-es bajnoki arany és olasz Szuperkupa után nem tudott más címet elhódítani. 2005-ben a Juventusszal bajnokságot nyert (később ezt elvették bundázás miatt), majd újra a Real Madridnál töltött egy évet, amely alatt 1997 után ismét spanyol bajnoki elsőségre vezette a blancókat. Az olasz jelenleg az angol válogatott szövetségi kapitányaként ténykedik.

A Barcánál 2001 és 2003 közt Carlos Rexach, Louis van Gaal és Radomir Antics is dolgozott vezetőedzőként, de egyiküknek sem sikerült semmit a vitrinbe tennie. 2003 nyarán érkezett Frank Rijkaard, aki 2005-ben bajnok lett az együttessel, és ezzel megtörte a katalánok 1999 óta tartó trófea nélküli éveinek sorozatát.

Legfrissebb hírek

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
9 órája

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
Tegnap, 18:25

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik