Barcelona: Ibrahimovic, Hleb és 17 fiatal is megjelent az első napon

2010.07.19. 13:18
Megkezdte felkészülését a 2010–2011-es szezonra a spanyol labdarúgó-bajnokságban (Primera Divisón) címvédő FC Barcelona. Hétfőn délelőtt 27 játékos esett át a kötelező orvosi vizsgálaton.

Hétfőn Pep Guardiola szakmai stábjának még nem sok dolga volt, lévén az orvosi stábra várt a feladat, hogy általános fizikaiállapot-felmérést végezzenek.

A 27 játékos között ott találhattuk a tartalékcsapat tizenhét tagját, valamint tíz főt az első keretből. Köztük a svéd Zlatan Ibrahimovicot, akinek eligazolása mintha lekerülni látszana a napirendről, valamint a napokban szerződtetett brazil Adrianót, továbbá az előző szezonban kölcsönben futballozó Alekszandr Hlebet és Víctor Sánchez Matát.

A vb-címet nyerő spanyol válogatott nyolc barcelonai játékosa – Víctor Valdés, Piqué, Puyol, Busquets, Xavi, Iniesta, Pedro, David Villa – csak augusztus második hetében kapcsolódik be a munkába, míg Lionel Messi és Dani Alvés augusztus elején csatlakozik a csapathoz. Utóbbi két légiós válogatottjával a negyeddöntőben búcsúzott a vb-n.

Legfrissebb hírek

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
1 órája

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
5 órája

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
2026.09.04. 11:40

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35