Archiv cikkek
2002.08.24. 22:32

Most Giggs jubilált az MU-ban

Egy héttel ezelőtt Ole Gunnar Solskjaer, ezúttal Ryan Giggs századik manchesteri gólját ünnepelték a "vörös ördögök, akik egyébként nem lehetnek túl büszkék a pénteken nyújtott produkciójukra. Pláne úgy, hogy tavaly 30-s diadallal távoztak a Stamford Bridge-ről, és akár most is meglehetett volna a diadal. Azonban kétszer is vezetéshez jutottak a "kékek, először rögtön a harmadik percben, amikor Boudewijn Zenden szabadrúgására a szöszmötölő védők között berobbant William Gallas, és Roy Carroll kapujába csúsztatott.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:24

A gólra most gól volt a válasz

Mondhatni, Székesfehérvár manapság nem ég futball-lázban. Ezt bizonyítja, hogy bár a helyi Videoton szombaton hazai pályán játszott első osztályú bajnoki mérkőzést, egy órával az összecsapás kezdetét megelőzően a találkozóra dolgozni érkezőkön kívül (értsd: biztonsági, és hivatalos személyzet, büfések, játékvezetők, valamint a két együttes tagjai) mindössze három fiatal szurkolót fedezhettünk fel az átépítés alatt álló stadionban. Igaz, a lelátón csupán egy tizenéves árválkodott, hiszen két társa a hátsó füves pályán futballozott, majd fél órával később ők is hazaindultak.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:20

Két pontba került a kapushiba

Egy igazi és egy "áledző ül jókedvűen, bizakodva, egy órával a kezdés előtt az immár szokásos Megyeri úti sajtótájékoztatón. Az igazi tréner, Tamási Zsolt most ízlelgeti milyen is egy nagycsapat trénerének lenni, mert bizony a Győr ebben a szezonban sok-sok viszály után végre régi hírnevéhez méltóan kezdett, és eddig legyőzött mindenkit. Szóval, a fiatal szakember senkit sem lepett meg, amikor azt mondta: ők győzni jöttek a csillogó-villogó újpesti stadionba.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:17

Valentin Miculescu triplázott

Alaposan meglepődhettek a kispestiek a pénteki békéscsabai eseményeket hallva, hiszen olyan mérkőzésük következett, amelynél a rossz hangulat a másik oldalon garantált volt: Pásztor József, a csabaiak edzője a meccs előtti napon elköszönt a játékosoktól. Illetve az csöppet sem biztos, hogy valóban elköszönt, merthogy az eddig a városban rajongott szakember igencsak összekülönbözött focistái egy részével.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:14

A kicsiket csodálja a liga

Egyelőre csodát láthatnak a német futballszurkolók! Három forduló után a következőképp fest a Bundesliga tabellája: 1. VfL Bochum, 2. Hansa Rostock. Ha a táblázat másik végén állna hasonló sorrendben a két alakulat, akkor valószínűleg sokkal kevesebben kapnák fel a fejüket, na de így?! Ráadásul mindkét gárda a harmadik meccsén is nyerni tudott, méghozzá egészen parádés teljesítménnyel. A Ruhr-vidék egyik reprezentánsa Leverkusenben, az előző szezonban szinte minden sorozatban (a Német Ligakupa a kivétel) a második helyen végző Bayer otthonában nyert 42-re, míg a Hansa a "keletnémet rangadón Cottbusban ütötte ki 40-ra a helyi Energiét. Joggal kérdezhetjük: mi a helyzet a nagycsapatokkal? A Bayerről már szóltunk  az ezüstérmes még nyeretlen! , a Bayern a Hamburg elleni 30-val folytatta, a címvédő Dortmund a VfB Stuttgart elleni 31-gyel megkezdte a száguldást, míg a Schalke és a Hertha vasárnap méri össze az erejét.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:07

A szpíkernek tilos sírni

A magyar és a spanyol válogatott szerdai meccse nemcsak a Népstadion Puskás Ferenc-stadionná keresztelésére volt alkalom, hanem egy búcsúzásra is. Két és fél évtizedes sportriporterkedés után az idén 60 éves Vass István Zoltán végleg elköszönt a rádióhallgató szurkolóktól.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:05

Oda a kétéves veretlenség

A női válogatottak Európa bajnoki-selejtezőin mindkét válogatott százszázalékos teljesítménnyel csoportelsőséget szerzett, s az UEFA határozata alapján pótselejtező nélkül jutott Európa legjobb húsz csapata közé. A két gárda az őszi erőfelmérők előtt barátságos mérkőzést játszott Szombathelyen.
Archiv cikkek
2002.08.24. 22:04

Kikínlódott pécsi győzelem

Archiv cikkek
2002.08.24. 22:04

A cipő nem elég a sikerhez

Archiv cikkek
2002.08.24. 22:04

Celldömölki diadal a vasi derbin

Archiv cikkek
2002.08.24. 22:03

Két gyors találat döntött

Megszokhattuk már, hogy a DVTK szépszámú közönség előtt lép pályára hazai környezetben. Így történt ez most is, és akik kilátogattak a stadionba, nem bánták meg, mert csapatuk  igaz, most csak negyvenöt percen keresztül  rászolgált a bizalomra. A kecskemétiek szinte még el sem helyezkedtek a pályán, máris reménytelen helyzetbe kerültek. A piros-fehérek két védelmi megingást büntettek kíméletlenül és a vezetés birtokában szinte egykapura futballoztak.
Archiv cikkek
2002.08.24. 20:35

Ötből három már megvan

Nem nagyon kell bemutatni Nyúl Zoltánt, a Kecskeméti Hírös Lovasklub csapatvilágbajnokát, kétszeres egyéni vb-bronzérmesét, országos bajnokot és kétszeres magyar hajtóderbigyőztest, hiszen az utóbbi két-három évben rendszeresen találkozhattunk a nevével. A Kecskemét melletti Ballószögön élő válogatott hajtó megérdemelten kapta meg az elmúlt évben a díszpolgári címet. Legutóbbi sikerét az ausztriai Karlstettenben érte el, ahol megvédte a 2000-ben szerzett elsőségét a Duna-Alpesi-kupán, amely a szakág nem hivatalos Európa-bajnokságának számít.
Archiv cikkek
2002.08.24. 20:32

A bravúrhoz néha szerencse is kell

Az elmúlt hetekben a magyar labdarúgásban szinte minden a világhírű Manchester United gárdáját legyőző Zalaegerszeg körül forgott. Az ötödik forduló nyitó mérkőzésén azonban már az angolok ellen fontos gólt szerző Koplárovics Béla sem segíthetett azon, hogy ez a folyamat egy időre és remélhetőleg csak kedd éjszakáig megálljon.
Archiv cikkek
2002.08.24. 20:31

Bizonytalan lett az edző jövője

Noha még a bajnokság elején járunk, a SopronSiófok találkozót okkal nevezhettük sorsdöntőnek a forduló előtt. A tények ugyebár makacs dolgok, és a hazaiak eddigi teljesítményét figyelve (3 meccs, 0 pont) nem volt nehéz előzetesen megjósolni, hogy a hazaiak újabb kudarca akár Bognár György edző állásába is kerülhet.A találkozó előtt roppant elszántan készültek és nyilatkoztak a hazaiak, akik számára az egyetlen elfogadható eredmény a három pont begyűjtése lehetett a Siófok ellen.
Archiv cikkek
2002.08.24. 20:29

Lovagias edzők nagy csatája

Talán nem túlzás: a zalaegerszegi labdarúgóknál népszerűbb polgárok nem akadtak az elmúlt egy hétben mifelénk. Sőt a Manchester legnagyobb futballcsapatát, a Unitedet 10-ra elpáholó játékosok nemcsak Magyarországon tettek szert újabb és újabb hódolókra, elismerő üzenetek a világ minden tájáról érkeztek a zalai klub címére. Többek között Kanadában, Szingapúrban, Japánban, Ausztráliában és Angliában (a liverpooliak, persze&) élő ZTE-szimpatizánsok ragadták meg az alkalmat, hogy a modern technika előnyeit kihasználva elektronikus levelekben, sms-ek, illetve dísztáviratok formájában, vagy a régi, bevált módszert alkalmazva egy összehajtogatott A4-es papíron üzenjék meg: "Ez aztán meseszép volt, fiúk!.
Archiv cikkek
2002.08.24. 20:28

Formula-1 hírek

7150

/

7432