Ötből három már megvan

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
Vágólapra másolva!
2002.08.24. 20:35
Címkék
Nem nagyon kell bemutatni Nyúl Zoltánt, a Kecskeméti Hírös Lovasklub csapatvilágbajnokát, kétszeres egyéni vb-bronzérmesét, országos bajnokot és kétszeres magyar hajtóderbigyőztest, hiszen az utóbbi két-három évben rendszeresen találkozhattunk a nevével. A Kecskemét melletti Ballószögön élő válogatott hajtó megérdemelten kapta meg az elmúlt évben a díszpolgári címet. Legutóbbi sikerét az ausztriai Karlstettenben érte el, ahol megvédte a 2000-ben szerzett elsőségét a Duna-Alpesi-kupán, amely a szakág nem hivatalos Európa-bajnokságának számít.
Nyúl Zoltán legutóbb az ausztriai Karlstettenben oktatta a nemzetközi mezônyt
Nyúl Zoltán legutóbb az ausztriai Karlstettenben oktatta a nemzetközi mezônyt
Nyúl Zoltán legutóbb az ausztriai Karlstettenben oktatta a nemzetközi mezônyt
Nyúl Zoltán legutóbb az ausztriai Karlstettenben oktatta a nemzetközi mezônyt
Nyúl Zoltán legutóbb az ausztriai Karlstettenben oktatta a nemzetközi mezônyt
Nyúl Zoltán legutóbb az ausztriai Karlstettenben oktatta a nemzetközi mezônyt
– Nem úgy indult, hogy nyer – fordultunk a nagyszerű versenyzőhöz.
– Valóban nem, hiszen rutinos lovamat, Csinost nem engedték át a szigorú állatorvosi ellenőrzésen. Ebben talán egy picit mi is ludasak vagyunk, hiszen mindössze egy héttel a verseny előtt patkoltuk meg. Így aztán a két hatéves lipicai lovamat, Nórit és Dollyt kellett mély vízbe dobni, azaz mindhárom versenyszámban indítani, mivel tartalékra már nem számíthattam.
– Vagyis a győzelemhez szerencse is kellett?
–A díjhajtásban kilenc pont volt a hátrányom az osztrák világbajnok Georg Moserrel szemben. Én magam is úgy ítéltem meg, hogy a kilenc nemzet ötvenhét versenyzőjéből ő hajtotta a legjobb programot, de kilenc ponttal azért nem volt jobb. Mindenesetre esélyessé lépett elő, ám a folytatásban sem a maratonban, sem az akadályhajtásban nem hajtott úgy, mint a nyitó versenyszámban. Mi kevesebbet hibáztunk, jóllehet nem volt könnyű verseny – különösen fizikailag vette igénybe a lovakat.
–Sokan azt hiszik, hogy a győzelem után tele a zsebe.
– Ha pénzre gondolnak, tévednek. Bármily hihetetlen, minden költséget mi, versenyzők álltunk.
– A szövetség nem tett hozzá semennyit?
– Hová gondol?! Ez nem labdarúgás…
– Azért akadnak támogatók?
– Szerencsére igen, így a kecskeméti illetőségű KÉSZ Kft., vagy említhetném Sebestyén Lajos vállalkozót, és nem utolsósorban a családomat. Nélkülük elképzelhetetlen a versenyzés ilyen szinten, de a fogathajtásból nem lehet sem meggazdagodni, sem megélni.
– Öt versenyből hármat nyert ez évben – nem rossz mérleg.
– Nem panaszkodhatom. Az idénynyitót és a létavértesi versenyt kihagytuk, tudatosan Vecsésen kezdtük a szezont, ahol csak a díjhajtással voltam elégedett. Nyertünk Seregélyesen, másodikok lettünk Szilvásváradon, újra megszereztük a Magyar Hajtóderbi címet, valamint a Duna–Alpesi-kupát is sikerült megvédeni. Még egy verseny van hátra ez évben, a szeptemberi országos bajnokság, amelyet Izsákon rendeznek a Sárfehérnapok keretében. Még nem dőlt el valójában, hogy ott indulunk-e, mert azon a héten jövünk haza a spanyolországi négyesfogathajtó-világbajnokságról.
– Milyen minőségben lesz jelen?
– Belekóstoltam az edzői mesterségbe, ez évben a román válogatott Kovács Imre felkészülését segítem – vele utazom Jerezbe.
– Jövőre kettesfogathajtó-világbajnokság, és nem tűnik távolinak 2004 sem, amikor húsz év után ismét Magyarország lesz a négyesfogathajtó-világbajnokság házigazdája. Milyen tervei vannak?
– Úgy tűnik, a 2003-as világbajnokságot bevállaljuk, és úgy tudom, a Lázár testvérek is. Ha valóban így lesz, és nem jön közbe semmi, akkor címvédőként a legerősebb összeállítású csapattal utazhatunk Franciaországba. A fogathajtósportban még egyetlen nemzet sem tudott triplázni világbajnokságon, nekünk most adott az esély egyéniben és csapatban is – ezért dolgozunk. A 2004-es esztendő nagy kérdés, és nagy a csábítás is, hogy átüljek-e a négyesbakra a jövő évi vébét követően. Csakhogy egy négyes fogat fenntartása, versenyeztetése minimum tízmillió forintba kerül – kérdezem, hol ez a pénz?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik