R. P. 2022.01.10 19:18 Frissítve: 2022.01.10 21:55

Női röplabda MK: a címvédő már csak aranyszettel juthat döntőbe

A címvédő Nyíregyháza 3:0-ra kikapott a Szent Benedek RA otthonában az MVM női röplabda Magyar Kupa elődöntőjének hétfői, első felvonásán.

Kikapott a Nyíregyháza (Fotó: Facebook/Fatum-Nyíregyháza)

 

A párharc visszavágóján – melyet pénteken rendeznek a szabolcsi megyeszékhelyen – a Nyíregyháza csak akkor juthat döntőbe, ha 3:0-ra vagy 3:1-re győz, majd megnyeri az aranyjátszmát is. Minden más eredmény a balatonfüredieknek kedvez.

A mérkőzés eredetileg múlt pénteken lett volna, ám a hazaiak halasztást kértek, amibe a nyírségiek úgy is beleegyeztek, hogy jövő héten már a Bajnokok Ligájában van jelenésük.

Az első elődöntőjükre készülő balatonfürediek keretéből hiányzott a válogatott feladó, Bleicher Réka mellett az utánpótlás-válogatott liberó, Baksa Panna is, előbbi helyén az amerikai Norene Iosia kezdett. A túloldalon is csak tizenegy röplabdázóra számíthatott Németh Szabolcs vezetőedző, akinek azonban minden megszokott kezdőjátékos rendelkezésére állt. A magyar mezőnyben most mutatkozott be a nyírségiek decemberben szerződtetett bolgár feladója, a 19 éves Nikol Milanova.

A két együttes szezonbeli bajnokiját a Nyíregyháza hazai pályán szoros szettekben 3:0-ra nyerte.

A hétfői összecsapás első játszmáját a felforgatott felállás ellenére is a fürediek kezdték jobban, a nyíregyházi térfélen rengeteg volt a hiba, a vendégjátékosok között sokszor voltak láthatók a zavarodottság jelei. Ötpontos balatonfüredi előnynél (19:14) nagy hajrába kezdett a címvédő, amely idegenlégiós ütői, a bolgár Ralica Vasziljeva és a szlovák Nikola Radosová vezérletével 20:19-re zárkózott. Itt azonban újfent megtorpantak a szabolcsiak, így a pontosabban röplabdázó Szent Benedeké lett az első játszma.

A második felvonást összeszedettebb játékkal indította Németh Szabolcs együttese, amely a sáncmunkája mellett nyitásfogadását is rendezte, ennek ellenére a játékrész derekán a továbbra is jól teljesítő hazaiak vezettek. Míg a nyírségieknél Radosová és Vasziljeva hatékonyságán múlt a csapat eredményessége, addig hazai oldalon többen is nagyszerű teljesítményt nyújtottak, így 15:15 után – három remek blokknak is köszönhetően – sorozatban öt pontot szereztek a Balaton-partiak. A szabolcsiaknak azonban még erre is volt válasza, 24-nél utolérték ellenfelüket, majd összesen négy szettlabdát hárítottak. A maguk lehetőségével azonban 27:28-nál nem tudtak élni, a SZBRA pedig szerb légiósai támadásaival sorozatban három pontot szerezve megduplázta fórját.

A harmadik etapban 7:6-os nyíregyházi előny után sorozatban tíz hazai pont következett - különösen a korábbi magyar válogatott Vacsi Evelin volt elemében, aki ez idő alatt háromszor is sikeresen sáncolt -, ezzel pedig el is dőlt az összecsapás. A mérkőzés vége balatonfüredi örömjátékot hozott, a kevesebbet hibázó hazaiak megérdemelten győztek.

A 95 perces találkozó legeredményesebbje Radosová volt 19 ponttal, a hazaiaktól Vacsi 14-ig jutott, de rajta kívül még hárman zártak kétszámjegyű pontszámmal.

Érdekesség, hogy a Szent Benedek együttese – egymás utáni öt, 3:0-s vereség után – szettet is először tudott nyerni tétmérkőzésen a nyíregyháziak ellen.

A másik ágon – most szombaton, valamint február 2-án – a Vasas Óbuda és a Swietelsky-Békéscsaba találkozik.

A bronzmérkőzést és a döntőt március közepén rendezik.

NŐI RÖPLABDA MVM MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Szent Benedek RA–Fatum-Nyíregyháza 3:0
(22, 28, 12)
Balatonfüred, 105 néző. V: Halász T., Szarka.
SZBRA:
Iosia 6, Szavovics 12, Vacsi 14, Sztijepics 10, Kiss G. 9, Koprivica 13. Csere: Fáth (liberó), Jimerson 2, Lekics. Vezetőedző: Dejan Desnica.
FATUM: Radosová 19, Lászlop 1, Vaida 7, Vaszileva 9, Pintér 5, Milanova. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Bodovics. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
MESTERMÉRLEG
Dejan Desnica:
– Még nem ünneplünk, két meccsből áll az elődöntő. Továbbra is gőzerővel készülünk a pénteki visszavágóra, úgy lépünk pályára, mintha nulla–nulla lenne az eredmény. Óriási dolog lenne a klub életében, ha kupadöntőt tudnánk játszani, mert ilyen még nem volt a történelmünkben. A 3:0 alapján, aki nem látta a meccset, azt gondolná, hogy simán nyertünk, de nagyszerűen kellett játszanunk, mert óriási küzdelem volt. Csapatként jobbak voltunk.
Németh Szabolcs: – Mérhetetlen csalódottság van bennem a mai vereség miatt. Bár több sebből vérzünk hiszen folyamatos sérülések tizedelik a csapatot és keretből hiányzik három játékos, de ez nem lehet magyarázat a mai gyenge teljesítményre. Nagyon nehéz lesz innen vissza hozni a döntőbe jutás esélyét, de nem lehetetlen. 



(MTI/hunvolley.hu)

2022.06.20 23:20:52

Röplabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. „Egy sértést megbocsátani: jótétemény, amit a másiknak juttatunk; egy sértést elfelejteni: jótétemény, amit önmagunkkal szemben gyakorolunk.” Mi tagadás, nekem sem könnyű a gyakorlat a Fligl-tanács nyomán, ám egyetértek azzal a tudományos megállapítással, hogy a sértődés mögött mindig valamilyen értékünk látszólagos elveszítése van.

2022.02.24 23:02:56

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Inkább dicsérjük a röplabdánknak nagy piros pontot szerző Vasast.

2022.02.18 00:12:43

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Hihetetlenül hosszú pályafutás zárult le, amely – nem túlzás – a pokol tornácáról indult.

2021.11.21 14:19:25

Röplabda B. D. K.

A 23 éves sportolónőt egész egyszerűen imádja a kamera.

2021.11.10 09:27:11

Röplabda PAPP BÁLINT

A röplabdázó Inneh-Varga Elizabet csapata egyetlen légiósaként beletanulhat a vezérszerepbe.