Női röpi Extraliga: ötödik meccs dönt a Kaposvár és a Nyíregyháza között

Vágólapra másolva!
2023.04.01. 20:41
null
Szoros meccsen nyert a Kaposvár (Fotó: Facebook/KNRC)
A Kaposvár hazai pályán 3:2-re legyőzte a Nyíregyházát a női röplabda Extraliga szombati negyeddöntőjében, így az ötödik meccs dönt a továbbjutásról.

Az első szettben a vendégek játéka nem igazán tudott érvényesülni a sajátjuknál jóval alacsonyabb kaposvári teremben, nyitásfogadásból és védekezésből is rengeteg labda pattant a játékosok kezéről a plafonig, a kaposváriak pedig ezt remekül kihasználták és jó blokkvédekezésükre alapozva megszerezték a vezetést.

A második felvonásra feljavult a Nyíregyháza, amely remekül szervált és precízebben támadott, mint a hazaiak, így szoros küzdelemben egalizált. A harmadik etap mindkét oldalon sok hibát hozott, de a szlovákiai Tomás Varga nyírségi együttesének szlovén légiósa, Selena Leban ponterősen röplabdázott, vezérletével pedig közel került a továbbjutáshoz a Fatum.

A negyedik játszmára ismét megrázta magát a szerb Iszidora Ubavics vezette, „életben maradásért” küzdő KNRC, a nyíregyháziak pedig teljesen elvesztették a fonalat és 102 perc után készülhettek a döntő felvonásra. A rövidített szettben Ubavics mellett a magyar válogatott Szedmák Réka volt a főszereplő, a hazaiak 4:3 után sorozatban három pontot szereztek, ez pedig döntőnek bizonyult.

A mérkőzés legjobbja a 21 pontos Ubavics volt, Szedmák 20 pontig jutott, míg a túloldalon Leban 21 pontot szerzett.

A párharc mindent eldöntő ötödik összecsapását kedden rendezik Nyíregyházán.

Az elődöntőben az ottani győztes a címvédő Vasas Óbudával találkozik, míg a másik ágon a Békéscsaba a Szent Benedek RA-val csatázik majd.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

KNRC–Fatum-Nyíregyháza 3:2 (17, –22, –21, 13, 10)
Kaposvár, 535 néző. V: Mezőffy, Szarka.
KAPOSVÁR: Maggioni 8, Szedmák 20, Bodovics 11, Ubavics 21, Godó 9, Gyimes 10. Csere: Radnai Lili (liberó), Renko, Hegyi. Vezetőedző: Vincent Lacombe.
NYÍREGYHÁZA: Cicic 4, Leban 21, Lászlop 7, Jurdza 10, Bjelova 9, Cepni 9. Csere: Tóth F. (liberó), Valentová. Vezetőedző: Tomas Varga.
MESTERMÉRLEG
Vincent Lacombe:
– Gratulálok a lányoknak! Örülök, hogy sikerült visszajönnünk a párharcba, hiszen két egyenlő erőt képviselő csapat meccselt. Hazai közönség előtt mindig jó játszani, a hangulat ma fantasztikus volt a csarnokban. Köszönjük mindenkinek, gratulálok a csapatnak!
Tomas Varga: – Ma megpróbáltuk megszerezni a harmadik győzelmet. A harmadik szettben már nagyon nagy lendületben voltunk, sajnos a negyedikben ezt elvesztettük. Ugyan harcolt a csapat végig, de így is rengeteget kellett dolgoznunk minden pontért. A végjátékban ma az ellenfelünknek volt több szerencséje. Minden vereség fáj, azonban tudjuk, hogy kedden még dolgunk van. Szeretnénk a lehető legjobban felkészülni a hazai döntő mérkőzésre.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik