Női röpi Eb-sel.: sorozatban negyedszer is az Eb-n a válogatott

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.05.14. 20:43
Negyedik Európa-bajnoki selejtezőjét is lejátszotta a magyar női röplabda-válogatott – ezúttal már Budapesten. A mieink ezúttal Izrael ellen léptek pályára, s magabiztos 3:0-s győzelmet arattak, aminek köszönhetően sorozatban negyedszer is ott lehetnek az Eb-n.
Női röplabda-válogatottunk sorozatban negyedszer jutott ki az Európa-bajnokságra (Fotó: Földi Imre)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Női röplabda-válogatottunk sorozatban negyedszer jutott ki az Európa-bajnokságra (Fotó: Földi Imre) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Kicsit nehezen melegedett játékba a magyar csapat, s ennek köszönhetően 4:0-ra és 6:1-re is a vendégek vezettek. Előbb aztán sikerült feljönni 6:5-ig, aztán 11:11 után már a vezetést is átvették a lányaink. Rövidesen már 16:11-es magyar előnyt mutatott az eredményjelző, és innentől kezdve már ki sem engedték a kezükből a lányok az irányítást. A végén hét játszmalabdája volt a mieinknek, s bár az első kettőt még hárították a vendégek, de aztán outra ütöttek egy labdát, így 25:19-re nyertük az első szettet.

Török Kata ászával indult a második játszma, s így gyorsan előnybe kerültek a mieink. Fokozatosan el is húztak és a szett közepén Török újabb nyitásánál még a Challenge is mellettük állt. 15:7 után szerzett sorozatban három pontot az izraeli csapat, de ennél közelebb már nem tudtak férkőzni a mieinkhez, sőt, rövidesen visszaállt 8 pontos differencia. A végén ugyanennyi szettlabdája volt a mieinknek, s Gyimes Zsófia tette fel egyből az i-re a pontot (25:16).

Három magyar ponttal kezdődött a harmadik felvonás, és ezt követően sem fenyegette veszély a mieink vezetését. Egymás után szerezte tetszetős pontjait a csapat, a vendégek igazából megnehezíteni sem tudták válogatottunk dolgát. Három pontnál közelebb nem tudtak kerülni csapatunkhoz, pedig ekkor már kényelmesebb tempóra kapcsoltak a lányok. A végén teljesen szétestek az izraeliek, így nyolc meccslabdája lett csapatunknak, és ezt sikerült egyből kihasználni (25:16).

A siker egyben azt is jelenti, hogy 2015, 2017 és 2019 után idén sorozatban negyedszer is Európa-bajnoki résztvevő lett női válogatottunk, összességében pedig 1949 óta 18. alkalommal vehet részt a kontinenstornán.

RÖPLABDA, NŐI EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Izrael 3:0 (19, 16, 16)
Ludovika Aréna, 300
néző. V: Kovar (cseh), Porvaznik (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Török 12, Gyimes 7, Tálas 3, Szakmáry 13, Kump 5, Pallag 12. Csere: Tóth F. (liberó), Kiss G. 1, Szűcs K. 1. Szövetségi kapitány: Jakub Gluszak
IZRAEL: Devash 4, Peleg, Benjamin 4, Dudockin 6, Malik 11, Ganah 3. Csere: Zilberman (liberó), Hakas 2, Siriha 3, Rome, Abutbul, Lander. Szövetségi kapitány: Logan Tom
MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– A fő célt, azaz az Eb-részvétel kiharcolását teljesítette a csapat, ami annak fényében különösen szép eredmény, hogy nem volt túl sok időnk a közös munkára. Sok mindenben kell még fejlődnünk, egyelőre csak az alapokra volt időnk, de a négy győzelmet nem kell megmagyarázni. Büszke vagyok a lányokra, mert nagyon fiatal csapatunk van, az előző Eb-ről mindössze ketten maradtak a kezdőjátékosok közül. A játékosok nagy részének alig van nemzetközi tapasztalata, ezért is fontosak a mostani mérkőzések. Most, és a nyár további részében is hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek a lányok, akik bizonyították nekem, készen állnak az ilyen szintű mérkőzésekre is. Az Európa-bajnokságon igazi világsztárok ellen szerepelhetnek majd, ami mindenkinek nagy kaland lesz, ott majd testközelből megtapasztalhatják, hova juthatnak majd el.

A csoport másik mérkőzésén: Franciaország–Dánia 3:0 (21, 23, 17)
Az állás 4 forduló után: 1. MAGYARORSZÁG 11 pont (12:2 szettarány), 2. Franciaország 10 (11:3), 3. Izrael 3 (3:9), 4. Dánia 0 (0:12)
A magyar és a francia válogatott kijutott az Eb-re.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai bajnok olaszok nyerték meg a női röplabda-világbajnokságot

Röplabda
2025.09.07. 17:24

Az olimpiai bajnok olaszok csapnak össze az Eb-győztes törökökkel a női röplabda-vb döntőjében

Röplabda
2025.09.06. 17:42

A negyeddöntőben búcsúzott az olimpiai ezüstérmes a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.04. 17:37

Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupában is

Röplabda
2025.09.03. 14:09

Röplabda: amerikai–török csata a négy közé jutásért a női vb-n

Röplabda
2025.09.01. 17:46

Női röplabda vb: Tóth Gáborék nem jutottak nyolcaddöntőbe, az esélyesek igen

Röplabda
2025.08.27. 19:00

Női röplabda Extraliga: október 9-én, Békéscsabán rajtol az idény

Röplabda
2025.08.27. 09:02

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
2025.08.22. 17:25
Ezek is érdekelhetik