Férfi röpi NB I: a Fino miatt elmaradt a bajnokavatás

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.04.10. 18:25
A Kaposvár 3:1-re nyert a Pénzügyőr vendégeként a férfi röplabda Extraliga döntőjének harmadik összecsapásán szombaton, így folytatódik a párharc. A fővárosiaknak ez volt szezonbeli első bajnoki vereségük. A negyedik összecsapást kedden rendezik Kaposváron.
A Pénzügyőr a döntő harmadik meccsén nem tudott nyerni (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁHOZ KATT A KÉPRE
A Pénzügyőr a döntő harmadik meccsén nem tudott nyerni (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁHOZ KATT A KÉPRE

 

A párharc első és második mérkőzésén - akárcsak a Magyar Kupa fináléjában - végig a Pénzügyőr akarata érvényesült, így a somogyiaktól hatalmas javulásra volt szükség ahhoz, hogy életben tartsák a bajnoki címről szőtt álmaikat. A fővárosi csapat ezúttal is határozottan kezdett, annak ellenére rá tudta erőltetni játékát ellenfelére, hogy egyik legponterősebb játékosa, Kovács Zoltán alig kapott labdát. A feladó Magyar Bálint inkább a brazil Pedrót és Reffattit üttette, az argentin Ruben Wolochin edzette Fino pedig 11 ki nem kényszerített hibával is segítette a részsikert 22 perc alatt kiharcoló PSE-t.

A második szettre összeszedte magát a Kaposvár, amelynek játékosai jobban nyitottak és hatékonyabban támadtak, mint a döntőben bármikor. Ennek köszönhetően a játékrész elején kialakított három-négypontos előnyükkel végig jól gazdálkodtak, és Horváth Kristóf, valamint az orosz Ilija Makarov támadásaival kiegyenlítettek, első részsikerüket aratva a fináléban. A harmadik felvonásra is lendületben maradtak a somogyiak, a hazai játékosok koncentrációja 8-6 után alaposan visszaesett, a vezetőedző Jókay Zoltán időkérései ellenére 19-12-re már a Kaposvár vezetett, amelyben a másik orosz, Vitalij Melnyikov is egyre inkább elkapta a fonalat. Ekkor újabb fordulat következett, a hazaiak jó blokkjaiknak köszönhetően egy pontra visszazárkóztak (20-21), de egyenlíteniük nem sikerült, így némi meglepetésre a vendégek vezettek. A negyedik szettre teljesen megzavarodott a PSE, a Fino minden játékelemben jobb volt, mint rengeteget hibázó riválisa. A játszma derekán már nyolccal is vezetettek a kaposváriak, a hazaiaknál Jókay cserékkel igyekezett frissíteni csapatán, ám a vendégek Makarov, Melnyikov és Horváth Kristóf pontjaival könnyedén lezárták a 94 perces találkozót.

 

FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS:
LV Sport Pénzügyőr – Fino Kaposvár 1:3
(20, –23, –22, –15)
Kőér utca. V: Mezőffy, Adler.
PSE: Rása 9, Magyar B. 2, Reffatti 14, Pedro 9, Kovács Z. 14, Kiss D. 4. Csere: Feliciano (liberó), Tordai 3, Szabó V., Szabó M. 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
FINO: Bögöly 6, Ouyachi 12, Melnyikov 12, Horváth K. 17, Makarov 11, Keen 4. Csere: Bozóki Bence (liberó), Kalmár 2, Iván B. 1, Kiss M. Vezetőedző: Ruben Wolochin.
MESTERMÉRLEG
Ruben Wolochin:
– Örülünk, hogy felszabadultan tudtunk játszani, és ez győzelmet is ért számunkra.
Jókay Zoltán: – A második szettől kezdve sokat hibáztunk és nem tudtuk élvezni a mérkőzést. Siettettük a játékot. Amikor a Kaposvár még rátett a játékra, mi arra már nem tudtunk válaszolni.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Pénzügyőr javára.

(MTI/NSO)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik