Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

R. P.R. P.
2025.07.08. 18:33
null
A magyar férfi röplabda-válogatott a döntő első felvonása után (Fotó: Kovács Péter)
Ezüstérmet szerzett a magyar férfi röplabda-válogatott az Ezüst Európa-ligában, mert ugyan a döntő visszavágóját megnyerte 3:2-re, összesítésben Svédország volt a jobb, hiszen az első meccsen Kecskeméten a skandinávok 3:1-re győzték le a mieinket. Csapatunk 19 éves játékosa, Szalai Kristóf mesélt a megszerzett élményekről, tapasztalatokról a Nemzeti Sportrádióban.

 

„Eddigi pályafutásomnak ez volt az eddigi legjobb eredménye. A svéd rutinos együttes, sok játékosa szerepel külföldön nagyobb kluboknál Németországban vagy Olaszországban. Nagy siker, hogy mi, tizennyolc-húsz évesen lépést tartottunk velük, sőt meg is tudtuk verni őket. A visszavágón nekik csak két szettet kellett nyerniük a végső sikerhez, de miután elérték ezt, azután is ugyanolyan elánnal játszottak, Ezért tölt el bennünket büszkeséggel, hogy így is legyőztük őket.

Fiatalok vagyunk, sok a hátráltató tényező, nem tudunk sok feladatot rutinból megoldani. Sokszor a fiatalságból adódó hibáink vannak, amiket nehéz kiküszöbölni, de minden edzésen azon vagyunk, hogy ezt megoldjuk, és hogy ez a csapat összeérjen. Ez az erősségünk, hogy összetartóak vagyunk.”

 

Legfrissebb hírek

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
1 órája

Bodó Richárd a szegedi távozásról: Az edző szólt, hogy nem igazán számít rám

Kézilabda
2026.04.24. 09:25

Női röplabda: Glemboczki Zóra mellett négy légiós távozik a Vasastól

Röplabda
2026.04.20. 16:55

„Hollywoodi volt a koreográfia” – a Gyergyói HK vezetőedzője az Erste Liga-győzelem után

Jégkorong
2026.04.17. 09:44

A belga élvonalban is bizonyítani akar a Kortrijkkal frissen feljutó Dénes Vilmos

Minden más foci
2026.04.13. 16:14

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
2026.04.11. 20:32

Karagics Mátyás: Kiemelkedő egyéniségek nélkül nem lesz jó a csapat

Utánpótlássport
2026.04.10. 19:57

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2026.04.08. 23:41
Ezek is érdekelhetik