A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.08.22. 22:49
null
Fabián Ruiz (középen) szerezte a meccs egyetlen gólját (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 2. fordulójában a Paris Saint-Germain hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Angers-t.

Mindkét csapat 1–0-s sikerrel kezdte a bajnokságot, a PSG a Nantes-ot, az Angers a Paris FC-t verte meg. Az egymás elleni találkozón az első félidő felénél megsérült Hakim Ben El Hadj játékvezető, aki helyett Mickaël Leleu ugrott be, így pár perccel később már ő ítélt tizenegyest a fővárosiak javára, azonban Ousmane Dembélé a jobb felső fölé lőtt.

A második játékrész elejéig kellett várni, hogy a Paris Saint-Germain megszerezze a vezetést, az 50. percben Désiré Doué adott be balról, a labda Harisz Belkeblában elakadt, a lecsorgó Fabián Ruiz elé került, aki 10 méterről a bal alsóba lőtt. Az Európa-bajnok gólszerző később újra betalálhatott volna, egyszer a fejese volt veszélyes, majd a lövése után a kapufán csattant a labda. A vendégcsapat nem igazán tudta zavarba hozni a hazai védelmet, így a párizsiaknak az egy gól is elég volt a három pont begyűjtéséhez.

FRANCIA LIGUE 1
2. FORDULÓ
Paris SG–Angers 1–0 (Fabián Ruiz 50.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
17.00: Olympique Marseille–Paris FC
19.00: Nice–Auxerre
21.05: Lyon–Metz
Vasárnap
15.00: Lorient–Rennes
17.15: Le Havre–Lens
17.15: Strasbourg–Nantes
17.15: Toulouse–Brest
20.45: Lille–Monaco

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG222–0+26
  2. Monaco113–1+23
  3. Toulouse111–0+13
      Strasbourg111–0+13
      Lyon111–0+13
      Rennes111–0+13
      Auxerre111–0+13
  8. Angers2111–103
  9. Lille113–301
10. Brest113–301
11. Paris FC110–1–10
      Nice110–1–10
      Nantes110–1–10
      Metz110–1–10
      Marseille110–1–10
      Lorient110–1–10
      Lens110–1–10
18. Le Havre111–3–20

 

 

Legfrissebb hírek

Bíróság elé áll a nemi erőszakkal vádolt Hakimi

Francia labdarúgás
1 órája

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:11

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
2026.02.22. 22:53

Feltámadt a Lyon, és újra jelentős célokért küzd

Francia labdarúgás
2026.02.22. 14:39

A PSG nyert, és újra első helyen áll a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.02.21. 23:01

Kinevezte De Zerbi utódját a Marseille – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.02.19. 09:15

Magabiztosan nyert a PSG és az Aalborg is a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.18. 20:25

Kétgólos hátrány, kihagyott büntető – nem számít: a PSG fordított és nyert a Monaco ellen

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 22:57
Ezek is érdekelhetik