Női röpi BL: kikapott a címvédőtől a Nyíregyháza

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.12.09. 20:12
null
Nem tudott meglepetést okozni a Fatum Nyíregyháza (Fotó: Pusztai Sándor)
A címvédő olasz Conegliano a papírformának megfelelően 3:0-ra legyőzte a házigazda Fatum Nyíregyházát csütörtökön a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

 

A Nyíregyháza – amely 17 év után szerepel ismét a legrangosabb európai kupasorozatban – az első fordulóban sima vereséget szenvedett a lengyel bajnok Chemik Police otthonában. A második körben még ennél is nehezebb feladat, a címvédő, klubvilágbajnok, olasz bajnok és listavezető Conegliano várt Németh Szabolcs együttesére. A tréner előzetesen bátor, felszabadult játékot várt tanítványaitól annak ellenére is, hogy a Conegliano volt a toronymagas esélyes.

A rivális – melynek az Európa-bajnok olaszok több sztárja mellett bolgár, holland, lengyel és amerikai légiósa is van – 2019 decembere óta közel két évig veretlen volt, Guiness-rekordot jelentő 76 mérkőzéses győzelmi szériája múlt szerdán a Firenze ellen szakadt meg. A Conegliano szempontjából főleg azért volt fontos a csütörtöki mérkőzés, mert a csapatnak ez volt az utolsó tétmeccse a jövő szerdától vasárnapig tartó ankarai klubvilágbajnokság előtt.

Az olasz sztárcsapat két idénnyel ezelőtt járt legutóbb Magyarországon, akkor Érden 3:0-ra nyert a Vasas Óbuda vendégeként ugyancsak a BL-főtáblán.

A szabolcsi összecsapáson az olaszok némileg felforgatott felállásban kezdtek, Daniele Santarelli vezetőedző legjobbjai közül pihentette az Eb legértékesebb játékosának megválasztott Paola Egonut. A Nyíregyháza – ellentétben a Police elleni nyitómeccsel – ezúttal nem ijedt meg nagynevű ellenfelétől, a szett elején vezetett és a szlovák Nikola Radosova ponterős játékának köszönhetően még a játszma derekán is egyenlőre állt (16–16). Ezt követően pontosabbá vált vendégek játéka, állva hagyták riválisukat, így végül simán kerültek előnybe.

A második felvonásra magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak az olaszok – főleg az amerikai Kathryn Plummer volt elemében –, akik rendezték blokkvédekezésüket és többször is hatékonyan sáncolták Radosovát és társait. Németh a szett második felében cserékkel is próbálkozott, de így is tekintélyes különbség alakult ki a felek között.

A harmadik felvonásra sem változott a mérkőzés képe, a Conegliano a szórványos szép nyíregyházi támadások ellenére végig rendkívül magabiztosan röplabdázott. Santarelli a hajrára beküldte cserejátékosai egy részét is, együttese fölényes sikerét azonban ez sem veszélyeztette.

A 66 perces mérkőzés legjobbja a 16 pontos Plummer volt, a magyar csapatból Radosova 11 pontig jutott.

Az öt csoportból az elsők mellett a három legjobb második jut negyeddöntőbe.

A nyírségiek legközelebb december 22-én a szerb ZOK Ub otthonában lépnek pályára a BL-ben.

NŐI RÖPLABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT

Fatum Nyíregyháza–A. Carraro Imoco Conegliano (olasz) 0:3 (–18, –13, –11)
Nyíregyháza, Continental Aréna, 1532 néző. V: Jurkovic (horvát), Szabo-Alexi (román).
FATUM: Radosová 11, Lászlop 1, Vaida 2, Vaszileva 9, Pintér 2, Ana Tiemi 1. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Dékány 1, Bodovics, Glavinic 2. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
CONEGLIANO: Courtney 11, De Kruijf 8, Wolosz 1, Plummer 16, Folie 10, Frosini 12. Csere: De Gennaro, Caravello (liberók), Butigan, Gennari 2, Vucskova, Omoruyi. Vezetőedző: Daniele Santarelli.
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs:
– Nagyon büszke vagyok a lányokra. Nem mondom, hogy fantasztikus volt az első szett, az akkor lett volna, ha megnyerjük, de nagyon szépen játszottak, nagyon akartak. Az volt a fontos, hogy ne azzal foglalkozzanak, ki áll a másik oldalon. A nulla három reális eredmény, dolgozunk a hibák kijavításán.

A csoport állása: 1. Conegliano 6 pont (6:0), 2. Grupa Azoty Chemik Police (lengyel) 6 (6:1), 3. ZOK Ub (szerb) 0 (1:6), 4. Nyíregyháza 0 (0:6)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik