Női röpi Bajnokok Ligája: győzelemmel kezdett a Vasas

Vágólapra másolva!
2019.10.08. 19:46
A Vasas győzelemmel mutatkozott be a női röplabda Bajnokok Ligájában: a fővárosi együttes a selejtező első fordulójának első mérkőzésén 3:0-ra nyert a montenegrói Luka Bar otthonában.

A története első BL-fellépése előtt álló Vasas játékosai a mérkőzés napján sem mutatták semmi jelét annak, hogy a szokásosnál idegesebbek vagy feszültebbek lennének. A csapat tagjainak – hétfőhöz hasonlóan – ezúttal is jutott ideje egy sétával egybekötött kávézásra a tengerparti város sétányán a 23 fokos, szikrázó napsütéses időben.

A mintegy 2500 férőhelyes városi sportcsarnokot már a reggeli edzésre BL-re alkalmas állapotba hozták, azaz leterítették a speciális borítást a parkettára, és felkerültek az európai szövetség molinói, zászlója, illetve a kifejezetten a sorozathoz készített hálót is kifeszítették.

A mérkőzés kezdetekor nagyjából 200 szurkoló – köztük öt Vasas-drukker – foglalt helyet a lelátón, akik azt láthatták, hogy a magyar csapat a nyitófelvonás elejétől kezdve ráerőlteti akaratát a montenegrói bajnokra. A Vasas játékosai sokszor már jó nyitásaikkal megoldhatatlan feladat elé állították a riválist, így a vendég együttes könnyedén szerezte meg a vezetést.

A második szettben nagyobb ellenállást tanúsított a Bar, de a lengyel Jakub Gluszak irányította magyar csapat a játékrész derekán ritmust váltott, és végül simán nyerte meg ezt a játszmát is. A harmadik etapra a Vasas végképp megtörte a hazaiak ellenállását, a fővárosiak kedvük szerint szerezték a pontokat, Gluszak pedig egy híján minden játékosának megadta a lehetőséget, hogy bemutatkozzon a Bajnokok Ligájában

„Elégedett vagyok, amiért jöttünk, azt elértük. A lányok megvalósították a megbeszélt taktikát, az ellenfelet a remekül helyezett nyitásainkkal megzavartuk. A házigazdák csak magas labdákból tudtak támadni, erre pedig jól felkészültünk” – mondta a mérkőzés után az MTI-nek a lengyel szakember.

A mérkőzés legeredményesebb röplabdázója a Vasas magyar válogatott ütője, Török Kata volt 16 ponttal.

A visszavágót jövő kedden 19 órától rendezik a Ludovika Arénában. A párharc továbbjutójára az albán Partizani Tirana vagy a bosnyák ZOK Bimal-Jedinstvo Brcko vár a húszcsapatos főtáblára kerülésért.

RÖPLABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

LUKA BAR (montenegrói)–VASAS ÓBUDA 0–3 (–12, –17, –7)
Bar, 310
néző. V: Kuculasz (görög), Simics (szerb)
BAR: Tvrdiszics 1, Burzanovics 7, Carapics, Vukovics 7, Petrovics 6, Vukoszlavcsevics 1. Csere: Cenovics (liberó), Durakovics, Barjaktarovics, Devics. Edző: Blazo Dobrkovics
VASAS: Tiemi 1, TÖRÖK K. 16, KALICSANIN 11, Kjelstrup 10, DÉKÁNY 13, Abdülazimova 6. Csere: Juhár D., Mihály D. (liberók), Gyimes, Bleicher R. 1, Villám L. 1, Hajós 1, Ambrosio. Edző: Jakub Gluszak
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:3, 2:3, 4:7, 4:11, 7:17, 10:20. 2. játszma: 3:1, 3:5, 5:5, 5:7, 7:8, 8:11, 10:11, 12:12, 12:21. 3. játszma: 0:6, 0:13, 3:17, 5:19

MESTERMÉRLEG
Jakub Gluszak:
– Elégedett vagyok, mert amiért jöttünk, azt elértük. A lányok megvalósították a megbeszélt taktikát, az ellenfelet a remekül helyezett nyitásainkkal megzavartuk, csak magas labdákból tudtak támadni, erre pedig jól felkészültünk. Nem követtünk el sok hibát, erőteljes, jó röplabdát mutattunk be. A párharcnak még nincs vége, de a visszavágó előtt még a pénteki bajnoki mérkőzésünkre koncentrálunk. Szeretnénk Budapesten is nyerni, és kettős győzelemmel bejutni a második fordulóba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik