Női röplabda Eb: jól haladnak a magyarországi előkészületek

Vágólapra másolva!
2019.04.05. 13:32
Ludvig Zsolt főtitkár szerint jól haladnak az augusztus-szeptemberi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság előkészületei.

A sportvezető az M1 aktuális csatornán péntek reggel azt mondta, nagy terhet ró a szövetségre a rendezés, és mindig vannak „döccenők” az előkészületekben, de az alapdolgok „rendben vannak”.

„A helyszínekkel és a csapatok szállásaival megállapodtunk, most jönnek az apróbb, de legalább olyan fontos dolgok” – fogalmazott Ludvig Zsolt, aki ezek közül külön kiemelte az esemény megfelelő propagálásának fontosságát.

Az augusztus 23. és szeptember 8. közötti Eb előtt májusban és júniusban a belga Jan De Brandt irányította magyar női válogatott az arany Európa-ligában szerepel, de a keret ezt követően is szinte egész nyáron együtt készül majd.

„A kontinenstorna előtt ismét megrendezzük a nagy hagyományokra visszatekintő Savaria-kupát Szombathelyen” – jelentette ki a főtitkár, aki ezt a többnapos eseményt nevezte meg az Európa-bajnokság közvetlen főpróbájaként.

Az Eb-t a Papp László Sportarénán kívül három helyszínen, Lódzban, Pozsonyban és Ankarában rendezik meg.

Magyarország először lesz házigazdája a sportág felnőtt kontinenstornájának, melyre a jegyek már megvásárolhatók.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ EB-N
Augusztus 23.:
Magyarország–Észtország, 20.30
Augusztus 24.: Magyarország–Románia, 20.30
Augusztus 26.: Magyarország–Azerbajdzsán, 20.30
Augusztus 28.: Magyarország–Horvátország, 18.00
Augusztus 29.: Magyarország–Hollandia, 18.00

Legfrissebb hírek

„Senki más nem győzhetett” – örömszavak a röplabda Eb-re kijutás után

Röplabda
2025.08.11. 16:38

Eb-résztvevő a magyar női röplabda-válogatott!

Röplabda
2025.08.10. 19:35

Sima magyar vereség Belgiumban a női röplabda Eb-selejtezőn

Röplabda
2025.08.06. 22:05

„Jól fizetett” a ranglistákon a magyar női röplabda-válogatott menetelése az Európa-ligában

Röplabda
2025.08.01. 17:01

Megkezdte a felkészülést a női röplabda-válogatott az Eb-selejtezőkre

Röplabda
2025.07.14. 15:41

„Előzetesen gondolkodás nélkül elfogadtuk volna az ezüstérmet” – Glemboczki Zóra a női röplabda-válogatott El-meneteléséről

Röplabda
2025.07.02. 06:50

A női röplabdakapitány élete végéig emlékszik az ezüstéremmel zárult hétvégére

Röplabda
2025.07.01. 07:03

Fekete Fanni: Túlteljesítettük az elvárásokat

Röplabda
2025.06.30. 19:25
Ezek is érdekelhetik