Röplabda: világbajnokokat díjaztak Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.03. 06:59
Budapesten tartotta az Európai Röplabdaszövetség, azaz a CEV az éves gálavacsoráját. Ezen átadták a legjobb játékosoknak és edzőknek járó díjakat is.

A műsor elején a CEV elnöke, Alekszandar Boricsics megköszönte a magyar szövetség elnökének, Kovács Ferencnek a vendéglátást, majd kijelentette: nagyon örül, hogy jövőre visszatérhet, hiszen Magyarország társrendezője lesz a női Európa-bajnokságnak.

A jelenlévőket színvonalas show-műsorral szórakoztatták, megismerkedhettek a magyar néptánccal és zenével a Magyar Nemzeti Táncegyüttes segítségével, de artistáknak és a Talamba zenekarnak is tapsolhattak.

A legnagyobb taps viszont természetesen a díjazottaknak járt: az év legjobb sporteseményének az Ausztriában első alkalommal megrendezett hóröplabda Európa-bajnokságot választották, melynek egyébként magyar résztvevői is voltak Lutter Eszter és Győri Panna, valamint Bán Viktor és Soós Izsák személyében.

A legjobb utánpótlás játékosoknak járó díjat az idén U19-es világbajnok orosz strandröplabda-páros, Gyenyisz Szekunov és Dmitrij Veretyukkapta – érdekesség, hogy nemrég a negyeddöntőbe sem jutottak be azon az ifjúsági olimpián, melyen Hajós Artúr és Stréli Bence elődöntőt játszhatott.

Díjazták az év legjobb női, illetve férfi strandröplabda párosát is, de a legnagyobb figyelmet természetesen az év férfi és női röplabdázójának személye övezte: előbbi a szerb Tijana Boskovics, utóbbi a lengyel Bartosz Kurek lett, természetesen mindketten világbajnokok lettek hazájuk válogatottjával.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Strandröplabda: negyedik lett Honti-Majoros és Pádár az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.20. 17:31

Strandröplabda: elődöntős a Honti-Majoros, Pádár páros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.19. 20:38

Strandröplabda: ötödik és kilencedik hely a madridi U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.14. 18:39

Strandröplabda: 9. lett a Honti-Majoros, Pádár páros az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.07. 15:22

Strandröplabda Pro Tour: Villám és Kun megnyerte a budapesti versenyt

Röplabda
2026.09.06. 17:25

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
2026.09.04. 19:35

Videó: a Dunán focizott Szoboszlai Dominik

Minden más foci
2026.08.17. 17:40