Női röplabda: a klubok reagáltak Salomoni kijelentésére

R. E. B.R. E. B.
2017.09.29. 15:19
Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Club és a Vasas Óbuda közleményben reagált a lapunk szerdai számában megjelent Alberto Salomoni-interjúra.

A magyar női röplabda-válogatott olasz szövetségi kapitánya a 15. helyet hozó Európa-bajnokság után arról beszélt, hogy Magyarországon a nemzeti csapat érdeke nem élvez prioritást, például néhány klub nem engedett el játékosokat a keretbe (vagy asszisztált távolmaradásukhoz). Véleménye nem maradt visszhang nélkül, két nevesített klub is közleményben reagált.

„Játékoskeretünk egyetlenegy tagját sem keresték meg azóta, hogy 2017. augusztus 15-én elkezdtük a felkészülést – írják a kaposváriak. – Ilyen irányú megkeresés tavasszal sem történt a 2016–2017-es keretünk tagjaival kapcsolatban. Ha így történt volna, természetesen egyesületünk gondolkodás nélkül beleegyezett volna abba, hogy játékosunk a magyar válogatott színeiben szerepeljen, és ezzel dicsőséget szerezzen városunknak és klubunknak is.”

Hozzáteszik, egyik új igazolásuk, Leidgeb Noémi a vb-selejtezők után valóban lemondta a válogatottságot, ám ő csak augusztus 15-ével szerződött Kaposvárra.

A Vasas Óbuda közleménye emlékeztet rá, hogy a klub – ellentétben az interjú keltette látszattal – nem hosszas huzavona után bocsátotta a válogatott rendelkezésére játékosait:

„Török Kata – egy hetet leszámítva – a teljes klubfelkészülést kihagyta az Európa-bajnoki felkészülés miatt. Erről az egy hétről – mely során csapatunk vidéki edzőtáborban volt – Kata a szövetség, valamint a klubvezetés egyeztetése és kölcsönös beleegyezése után lett elkérve. Katán kívül másik két behívott játékosunk (Papp Orsolya, Lévai Vivien) közül előbbi a válogatott orvosának vizsgálata után hagyta ott az edzőtábort, azóta is tartó rehabilitációjának költségét a Vasas Röplabda Kft. fizeti. Lévai Vivien jelenleg szintén rehabilitációs munkát végez, ugyancsak klubunk költségén.”

Legfrissebb hírek

Kicsit nehezen, de Észtországot is legyőzte női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2026.06.12. 19:31

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Győzelemmel kezdte női röplabda-válogatottunk az Európa-ligát

Röplabda
2026.06.05. 23:58

Kiss Lilla: örülök, hogy kijött Mariborban, ami bennem van

Röplabda
2026.05.26. 13:30

Legyőzte Horvátországot és tornagyőztes a női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.05.24. 21:56

Harmadik meccsét is megnyerte a magyar válogatott a női röpi MEVZA-tornán

Röplabda
2026.05.23. 18:10

Magabiztos siker Luxemburg ellen a röplabda Közép-európai Ligában

Röplabda
2026.05.22. 21:01

Kiss Gréta: jó, hogy itt vannak a fiatalok, együtt küzdünk a világbajnoki álomért

Röplabda
2026.05.14. 10:03
Ezek is érdekelhetik