Röplabda: három játékossal erősített a Kecskemét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.03. 18:19
Vocskó Mátéval, Jánossy Bálinttal és Kunert Mátyással, a BME-MAFC három játékosával erősíti csapatát a Kecskeméti Röplabda Club.

Az igazolást bejelentő sajtótájékoztatón – amelyen az érkezők aláírták szerződésüket – Gyurkó Sándor vezetőedző elmondta, két szélsővel és egy feladóval bővül a keret.

Vocskó Máté kiemelte: a korábbi klubuknál adódott feszültségek után nagy reményekkel és célokkal igazoltak eddigi riválisukhoz. Elmondta, mindent elkövetnek, hogy már az edzéseken a csapat javára fordítsák több éves bajnoki tapasztalatukat.

Az eseményen elhangzott, hogy a Kecskeméti RC játékosai közül Mészáros Dömötör Libanonba távozott, míg Nagy Péter a romániai Dés csapatához igazolt. Külföldre szerződésükkel a csapatban nyolc fiatal maradt. A vezetőedző hangsúlyozta, eddigi kemény munkájuk eredményeként ugyanakkor éremért játszhatnak a Magyar Kupában, és a negyedik helyről várhatják a 2017-es bajnoki folytatást. Célkitűzésük, hogy az alapszakaszban az első hat közé kerüljenek, illetve, hogy legyen esélyük a rájátszásban.

A kecskemétiek legközelebb január 14-én a Pénzügyőr SE otthonában játszanak Magyar Kupa-elődöntőt. Január 22-én a bajnoki címvédő és jelenlegi listavezető Kaposvárt fogadják, két nappal később pedig a Pénzügyőr elleni MK-visszavágót játsszák az alföldi városban.

 

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16

Felkészülés: Konferencialigában szereplő csapatot vert meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 22:30

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 09:10
Ezek is érdekelhetik