Röplabda Eb: amit még a belgák is tőlünk tanultak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.27. 16:24
null
A vereség ellenére is kitettek magukért röplabdázóink (Fotó: hunvolley.hu)
Vasárnap 19 órától a magyar női röplabda válogatott Törökországgal mérkőzik meg Antwerpenben, a belga–holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.

 

Szombaton a belga válogatott három szettben legyőzte a mieinket az Európa-bajnokság első napján. Azonban volt valami, amit még a legutóbbi Európa-bajnokságon bronzérmes házigazdák is a mieinktől tanultak, mégpedig a bevonulást.

Amíg a belga válogatott játékosai egyesével sétálgattak be a pályára, addig a mieink a már az Európa-ligában megszokott módon, egy sorban futottak be a melegítéshez, majd az összekapaszkodás után elhangzott a „Magyarok!” csatakiáltás is.

A hazai játékosok nagyot néztek, majd kivonultak, és a mieinkhez hasonlóan, immár rendezetten, újra bevonultak. A vasárnapi meccsre már ők is e koreográfia szerint érkeztek, szóval azért volt, amit ők is ellestek lányainktól.

Az Európa-bajnokság második napján egy újabb Eb-bronzérmes (a négy évvel ezelőtti), az idén pedig az Európai Játékokat megnyerő Törökország lesz válogatottunk ellenfele, amelyet ugyan az Európa-liga döntőjében sikerült két vállra fektetni, ám annak a csapatnak egyetlen játékosa sem szerepel a mostani keretben.

A Magyarország–Törökország Európa-bajnoki mérkőzés 19 órakor kezdődik, s a meccs állását élő, folyamatosan frissülő cikkünkben követhetik majd nyomon.

Legfrissebb hírek

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Legyőzte Portugáliát, négyes döntőbe jutott a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
5 órája

Montenegró legyőzésével közel került a négyes döntőhöz a magyar válogatott a női röplabda Európa-ligában

Röplabda
2025.06.13. 20:22

Európa-liga: a négyes döntő kapujában a női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.09. 19:47

Női röplabda Európa-liga: a kapitány szerint egyelőre nem beszélnek a négyes döntőről

Röplabda
2025.06.08. 08:40

A görögök ellen is öt szettben nyert női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.07. 18:25

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Chiappini: Jó karakterisztikájú, erős válogatottakkal találkozunk

Röplabda
2025.06.05. 18:27
Ezek is érdekelhetik