Röpi: a válogatott lányok Békéscsabán készülnek az El-re

2015.07.22. 18:06
Baran Ádám, a Magyar Röplabda-szövetség ügyvivő testületének tagja, a Békéscsabai Röplabda-sportegyesület elnöke szerint optimális körülmények között, jól halad a magyar női röplabda-válogatott felkészülése Békéscsabán, ahol minden adva van a nyugodt edzőtáborozáshoz.

Az elnök kifejtette: „nagy büszkeség", hogy a békési megyeszékhelyen készül az Európa-liga-mérkőzéseire a női válogatott. Elárulta, hogy a válogatott szövetségi kapitánya szerette volna, ha Békéscsabán tartják a két és fél hetes edzőtábort. Baran Ádám közölte, hogy a felkészülés csúcspontja augusztus 1-jén és 2-án lesz, amikor a Városi Sportcsarnokban a grúz válogatottal mérkőzik meg a magyar csapat.

Augusztus közepén Görögország, augusztus végén pedig Izrael legjobbjaival játszik a magyar válogatott Érden.

Baran Ádám a békéscsabai csapatról szólva elmondta: két bajnoki győzelem után a céljuk ismét a címvédés, továbbá első ízben elhódítani a Magyar Kupát, emellett szeretnének a nemzetközi
porondon is sikeresen szerepelni.

Szólt arról is, hogy elfogadták nevezésüket a CEV-kupába, amelyben az első ellenfél a sorsolás
értelmében a görög bajnok Olympiakosz Pireusz lesz. Az első mérkőzést októberben Békéscsabán játsszák.

Elfogadták a Békéscsaba nevezését a Közép-európai Ligába is, amelyben horvát, szlovén, osztrák és szlovák csapatokkal mérik össze tudásukat. Baran azt mondta: ha bejutnak a legjobb négy közé, Békéscsabán szeretnék megrendezni a négyes döntőt.

A klub 2015–2016-os igazolásairól szólva közölte, hogy a válogatottban is játszó Tálas Zsuzsannát és Szakmáry Grétát sikerült átcsábítaniuk, ahogyan szerződést kötöttek a szerb Tanja Maticcsal is.

Legfrissebb hírek

NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 21:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 14:05

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38

Röplabda: ismét a Békéscsaba nyerte az U20-as női bajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.25. 09:02

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2026.05.18. 13:40