Primavera

2625742 26257422625742 2625742
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 20:10
Újra itt a válogatott szünet, ami azt jelenti, hogy kiszakadhatunk egy kicsit a meccsek sűrű sorából, mi pedig Rudi csapatunk helyzetének lázas...

Újra itt a válogatott szünet, ami azt jelenti, hogy kiszakadhatunk egy kicsit a meccsek sűrű sorából, mi pedigRudi csapatunk helyzetének lázas elemzéséből, és valami mással foglalkozzunk. Régebben a múlt volt a téma, mostanában inkább a jövő felé haladtunk. Ezt folytatva most a fiatal játékosainkról lesz szó. Ebben, az első posztban, a nagyszerűen működő utánpótláscsapatunk jelenlegi keretét nézzük meg, míg valamikor a jövő hét elején segítünk Balzaretti-nek, a kikölcsönzött játékosok eddigi teljesítményét vizsgálni.Rudi csapatunk helyzetének lázas elemzéséből, és valami mással foglalkozzunk. Régebben a múlt volt a téma, mostanában inkább a jövő felé haladtunk. Ezt folytatva most a fiatal játékosainkról lesz szó. Ebben, az első posztban, a nagyszerűen működő utánpótláscsapatunk jelenlegi keretét nézzük meg, míg valamikor a jövő hét elején segítünk Balzaretti-nek, a kikölcsönzött játékosok eddigi teljesítményét vizsgálni.

A nyáron most a Primavera "turnézott" Amerikában, De Rossi szerint nagyon jól összerázta a tavaly óta sokat változó csapatot.

Kezdjük talán ott, hogy az új vezetés nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás fejlesztésére. A legizgalmasabb lépés talán az amerikai akadémiahálózat kiépítése, ahol 9 csapattal kötöttek szerződést, így az USA első igazi sztárjai talán nálunk kötnek majd ki, hiszen óriási mértékben növekszik ott a soccer football iránti érdeklődés. Ez viszont már tényleg nagyon a távoli jövő, hiszen ki tudja mikor mutatkozhat be nálunk az első saját nevelésű "jenkink".

Sokkal érdekesebb a jelenlegi csapat, akik tavalyhoz képest nagyrészt kicserélődtek, de az eredményeik továbbra is változatlanok. Már 4 forduló lement a bajnokságból, amit 10 ponttal vezetnek. Az első 3 meccsen góldús játék volt jellemző, hiszen az első fordulóban 5-0-ra verték az Empoli-t, majd a Napoli ellen 3-6-ra, a Virtus Lanciano ellen pedig 3-0-ra nyertek. Ez a 3 győzelem mellé került még 3 döntetlen is, ráadásul három 0-0. A két Ifjúsági Liga meccs, (a párosítás ugyanaz, mint a nagyoknál) és a legutóbbi, Avellino elleni bajnoki, ami kicsit meglepő, hiszen addig a meccsig pontja se volt a déli csapatnak. Szerencsére ezeken a meccseken is mi irányítottunk, csak a befejezéssel voltak problémák, tehát az ellenfelek örülhettek jobban az 1 pontnak.

A Barcelona elleni kezdő.

Természetesen az ilyen nevelőegyesületeknél nem az eredmények a legfontosabbak, hanem bármilyen meglepő is, a nevelés. Ebben sem állunk rosszul, hiszen a legenda státusz különböző szintjein álló, Totti-De Rossi-Florenzi hármas mellett idén nyáron gyakorlatilag a mi "termékeink" jelentették a legnagyobb bevételt az átigazolásoknál (köszi Milan, öröm volt veletek üzletelni). Ezért például tavaly Alberto De Rossi, Verde "szintlépését" tartotta a legnagyobb eredményének, pedig az UEFA Youth League-ben az elődöntőig menetelt a csapat.Most viszont nézzük meg, hogy kik a legújabb nagy reménységeink.

Kapus poszton tavaly Marchegiani játszott nagyszerűen, de most sajnos a harmadosztályban padozik. Helyette a tavaly is szerepet kapó Pop került, ám mostanában a frissen felkerült (tehát 17 éves) Crisanto került. Persze mindig jó egy tehetség, és lehet bizakodni, de őszintén szólva Scuffet-val a láthatáron nem látok nagy esélyt az ő "berobbanására".

Az egyik legnagyobb ígéret, a nyáron megszerzett nigériai jobb-hátvéd: Nura. Eddig két gólja, és egy gólpassza is van, de már a videóból is látszik, hogy nagyon veszélyes, támadó szellemű játékos, és a tavaly jól játszó Paolelli-t szorította ki a csapatból. Talán most, posztjából kifolyólag is, ő az egyik legérdekesebb fiatal, hiszen egyáltalán nincs kiemelkedő játékos előtte a felnőtteknél sem (kivéve Florenzi, de ugye ő mindenhol jó), tehát jövőre akár már a csapattal kezdheti a szezont. A védelem közepét tavaly még Calabresi-Capradossi alkotta. Előbbi a Livorno-ban játszik viszonylag rendszeresen, míg utóbbi a felnőtt keret tagja lett volna idén, de egy válogatott meccsen sajnos összeszedett egy Strootman-éhoz hasonló térdsérülést. Felépülése után újra a keret tagja lesz (szerződést is hosszabbítottunk vele). Már tavaly is gyakran játszott a még nem teljesen 18 éves De Santis, és most is alapember a védelemben. Mellette általában Marchizza játszik, míg baloldalon a horvát Anocic (tavalyi alapember, a felkészülést a felnőttekkel csinálta végig) játszik. Említésre méltó még a Barcelona-tól szerződtetett Diallo, aki mindössze 15 éves, de már erre a szintre került.

Nyáron a Spezia-tól szereztük meg a két nigériai sztárt: Nura-t, és Umar-t

A középpálya is elég masszív, itt vannak tavalyiak, és újak is, valószínűleg ezért is váltott taktikát az idei évre De Rossi (az eddig itt is divatos 4-3-3 helyett most 4-3-1-2, bár leginkább a támadószekció bősége indokolta ezt). Itt játszik a csapat kapitánya, Vasco (tavaly a Sassuolo-ba távozó Pellegrini volt). Mellette pedig gyakran Bordin, Ndoj, vagy D'Urso kap szerepet. Az utóbbi kettő tavaly is gyakran játszott, míg Bordin most került fel. A középpályán a legnagyobb ígéret a januárban a Malaga-tól szerzett José Machín. Idén még nem sokat játszott, de már bekerült a nagy csapat keretébe is, ami egy fontos első lépés. Ő már támadó szelleműbb játékos, de a két csatár mögötti posztra is van pár kreatív játékos (bár gyakran 3 centerrel játszik a csapat, egy szélsők nélküli, szűkített 4-3-3-ban). Tavaly ilyen szerep nem létezett, ezért 2 új "szintlépő", Spinozzi, és a 16 éves Tumminello váltja egymást. Nem szeretném kihagyni Di Livio-t sem, aki tavaly "másodkapitány" volt, de mivel szélsőről van szó, a formációváltás kicsit csökkentette a játékidejét. Mondjuk De Rossi nagyon jól és rutinosan használja az egész keretet.

Soleri: nyáron felkerült a Primavera-hoz, pár héttel később már a BL-ben lépett pályára.

Így el is érkezünk a csapat talán legerősebb részéhez. Feljebb említettem, hogy két nigériai tehetség érkezett: Umar, aki szintén volt már kerettag a "nagyoknál", és 6 góllal ( 1 gólpassz) vezeti a góllövőlistát, a csapat talán legnagyobb értéke most. Nagyon talán, mivel óriási a verseny: Soleri például rögtön egy mesterhármassal mutatkozott be az utánpótlás legmagasabb szintjén, ráadásul Garcia is felfigyelt rá, ami inkább jelzésértékű most még, de mindenképpen biztató. Ezen a poszton sokat várhatunk még a nyár végén megérkező Ponce-től, aki az Ifjúsági Ligában már pályára is lépett, Serie A meccseken viszont a felnőttek keretében van (tavaly Sanabria is így ingadozott: túl jó a Primavera-ba, nem elég Rudinak a bajnokságba, ez pedig nem volt tett jót neki). A pályára lépésére viszont valószínűleg még várnunk kell, mivel még csak spanyolul tud, Garcia pedig Ucan-t is sokáig "visszatartotta" a nyelvi hiányosságai miatt. Ennek ellenére a legoptimistábbak szerint akár már tavasszal Dzeko cseréje lehet. Mindenesetre időt kell neki adni, új ország, nyelv, bajnokság, ráadásul egy pár hónapot ki is hagyott a nyáron.

Azért edzésben van "A Tank". Pár napja a "házi" meccsen is játszott.

Nagyjából ők most tehát a reménységeink, de tudjuk, hogy amíg Sabatini-t (vagy az őt jelző füstfelhőt) látjuk, addig nem fogyunk ki a Dél-amerikai, és szláv tehetségekből. Nyilván nagy részük nem lesz szerves része majd a csapatnak, de nem véletlenül támogatják Pallotta-ék ezt a részleget: gazdaságilag nagyon jövedelmező. Egyrészt ha beválnak, akkor látjuk Florenzi példáján, hogy milyen fontos szerepük lehet, nem is beszélve a reklámértékéről, hiszen minden rajongó örömmel fogad egy olyan játékost, aki kötődik a klubhoz. Ennél még jobb (rövidtávon), a játékosok értékesítése. A pénzügyi Fair Play-be Viviani, és Bertolacci eladása is tiszta profitként (nagyrészt) kerül be, nem is beszélve a Csodagnoli üzletről. Persze abban lehetnek nézeteltérések, hogy nem kéne-e inkább ezeket a játékosokat mindenáron megtartani, és belőlük alkotni a csapat magját, vagy inkább csak kiválogatni a legjobbakat, a többieknek meg esélyt adni pár kölcsönnel, aztán meg vagy visszahozni, vagy eladni. Én személy szerint úgy gondolom, hogy jelenleg jól működnek a dolgok, főleg ha igazi nagy csapat akarunk lenni, akkor nem függhetünk az "az évi terméstől", és nem engedhetjük meg magunknak, hogy pár félidőnyinél több esélyt adjunk a még tapasztalatlan játékosoknak. Mondjuk csereként talán többet lehetne játszatni őket, hiszen ilyenkor hajtja őket a lelkesedés, és a bizonyításvágy.A kölcsönadogatás jelenleg nem teljesen ideális körülmények között zajlik, de erről majd jövőhéten bővebben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik