Rio 2016: A világon 13.-nak lenni is csodálatos – Risztov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 16:39
A holland Sharon van Rouwendaal diadalmaskodott a női nyílt vízi úszók 10 km-es számában, a második az olasz Rachele Bruni lett, a dobogó harmadik fokára a brazil Poliana Okimoto állhatott fel. A címvédő Risztov Éva a 13. helyen csapott a célba, Olasz Anna a 14. lett.

„Nehéz verseny volt, a végére bejöttek a hullámok. Egy dolgot nem értek, ami Londonban és az előtte lévő versenyeken sem volt, hétezer métertől egy olyan hajrát indítottunk, mintha 4.05-ös négyszáz méter gyorsat kellett volna úszni. Úgy érzem, hogy felerősödött a mezőny, ami által egyre népszerűbb lesz a hosszútávúszás. Elégedett vagyok. Sokan szurkoltak nekem, remélem, hogy megelégednek ezzel a tizenharmadik hellyel. Boldog vagyok, hogy a negyedik olimpiámon itt lehettem, és az álmom valóra vált. Minden sportoló életében az olimpiai bajnoki cím a legnagyobb dolog. Köszönöm az otthoni szurkolóknak is, tudom, hogy sokan vannak, rengeteg üzenetet kaptam. Mindenkit nagyon szeretek, és azt gondolom, hogy a világon tizenharmadiknak lenni is csodálatos dolog” – mondta Risztov Éva az M4 Sportnak. Risztov Éva az M4 Sportnak.

„Akárhogyan végeztem volna, elégedettnek kell, hogy legyek, hiszen három hete tudtam meg, hogy jövök. Egész évben abban a tudatban voltam, nem indulok ezen a versenyen. Kicsit depressziós is lettem ettől, nem is találtam a motivációt az úszáshoz. De most, hogy itt vagyok és 14. lettem, ezzel csak elégedett lehetek. Az első három kör úgy alakult, ahogyan elterveztem, a végén talán pont az az egy év hiányzott nekem, ami kiesett, ennyit tudtunk kihozni belőle” – mondta a 22 esztendős Olasz Anna az MTI-nek.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
6 órája

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
14 órája

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik