Ezért szúrtak patkánymérget az olimpiai bajnokba

MI KÖZE A DOPPINGHOZ A ZULUKNAK?

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a dopping szó etimológiájaként zulu eredetet említ, és afrikai eredetet jelez a müncheni Műszaki Egyetem doppingtörténelemmel foglalkozó oldala is. A dop olyan italt jelentett (állítólag valami törkölypálinkához hasonlatosat), ami megnövelte a harcosok agresszivitását, s így harcban nyújtott képességüket is. A dél-afrikai szlengben a dop a mai napig az ital megfelelője. Innen a gyarmatosító hollandok vették át (doop), majd az angolon keresztül terjedt el a szó.

A másik verzió: a holland nyelv etimológiai szótára szerint valószínűtlen az afrikai eredet, bár itt is megemlítik lehetőségként. A hollandok szerint valóban a doop szó az ős, a 17. században megjelent főnevet sűrű mártásokra, szószokra használták. Az amerikai angolba a holland bevándorlóktól vették át, 1880-ban még az eredeti értelmében használták, de 1889-ben már megjelent a dope drog értelmezése (az ópium szinonimájaként, illetve stimuláns anyagokra használva) is. A hollandok innen vették vissza aztán a szót, már a mai értelemben.

ÉS HOGY KERÜLT IDE A SZÓ?

Magyarországra amerikai közvetítéssel került a dopping kifejezés, a lóversenypályákon keresztül. Az egyik első említés – lehet, hogy a legelső – a Vadász- és Versenylap 44. évfolyamában található. A szaklap 1900. november 24-i számában A „doping” címmel szenteltek cikket a jelenségnek, az idézőjel jelzi, hogy magyarban még nem honosodott meg a szó. Ez a következő években eltűnt, ahogy a lóversenyek világában a dopping beszédtéma lett.

„Három hónap előtt még senki sem tudott róla s ma minduntalan hallja az ember emlegetni.

– Mi is az a «doping» ?
– Amerikai találmány, még pedig nem is a legjavából.

A doping nem más, mint a lovak képességének szabályozása vegyiszerek által. Vannak szerek, melyek a szervezetre ingerlöleg hatnak s az összes élet funkcziókat (okozzák, mig mások bágyasztólag hatva, csökkentik azokat.

Az orvosi tudomány ezen tapasztalatait az amerikaiak behozták a trainingbe és ezek segítségével a legnagyszerűbb csalásokat viszik végbe.

Ezen vegyiszereket lehet Pravaz-fecskendő segítségével bőr alá fecskendezni, a hogyan például a morphinisták élvezik a morphium hatását, de lehet őket belsőleg is alkalmazni folyadékok. zselatin kapszulák és pilulák alakjában.

Természetes, hogy a vegyiszerek hatása alatt a lovak egyszer jobban futnak, másszor minden kritikán alul, aszerint hogy minő szer lett alkalmazva; az illető állat pedig alapjában véve mindig ugyanazon kondiczióban van. A ki tudja, hogy minő szert kapott a ló, ehhez alkalmazhatja fogadásait. Alapjában véve tehát a «doping» be nem avatott embertársaink tudatlanságára alapított mesterkedés, magyarán mondva csalás, a mely kizárja a tisztességes, a fair versenyzést."

A cikkből kiderül, hogy a fecskendő felhasználásával szervezetbe juttatott dopping könnyen leleplezhetőnek számított („a szúrási csatornát a szakértő hamar felismeri”), így elterjedtebb volt a zselatinkapszulákkal elért teljesítménynövelés. A zselatin vastagságával lehetett tetszés szerint „időzíteni” a szert. Szúrás, „bogyók”, doppingellenes szabályok – a modern sporttal mindig is együtt jártak a teljesítménynövelő szerek.

A szó tehát – bár még csak a lósporttal kapcsolatosan – gyakorlatilag készen, mai értelmében került a magyar nyelvbe. A korabeli újságokból már azt is tudjuk, hogy az amerikai lóversenypályák versenyszabályzatai minden doppingszer alkalmazását „a legszigorúbban eltiltják”. Egyébként az elektromos sarkantyú is tilos volt…

Két évvel később a híres saratogai lóversenyek nagy botrányáról tesz említést a lap: J. S. O’Brien szenátor Hans Wagner nevű lova „a verseny előtt erősen izzadt, és izgatottan ugrádozott a paddokban”. A paddock-bíró jelentést tett, de a lovat a versenybírók engedték versenyezni. Csakhogy Hans Wagner támolygott, lovasának kétszer is le kellett szállni – majd futott rendesen, és megnyerte a díjat. O’Brien szenátor feltűnően nagy összegű fogadásokat kötött lova győzelmére, ezt követően feljelentették, „dopoltatás” (azaz doppingoltatás) alapos gyanúja miatt. Az ügy utóélete? A szenátort és lovait a szezon hátralevő idejére kitiltották a versenyekről (ezt már a Daily Racing Form írta).

A doping szó gyorsan elterjedt, a századelőn már lovat is hívtak így (Mr Paul kétévesét, Dopingot pedig kiherélték, adja az olvasótábor tudtára egy 1902-es rövidhír).

Ekkor már az emberek is elkezdték…

PATKÁNYMÉRGET SZÚRNAK AZ OLIMPIAI BAJNOKBA

A teljesítménynövelő szerek használata az ókorig visszanyúlik, de maradjunk a modern használatnál: az első olimpiai bajnok, aki biztosan doppingolt, az amerikai Thomas John Hicks volt. A dopping ekkor (ebben a formájában) még nem volt illegális, Hicks pedig szó szerint befecskendezés segítségével nyerte meg a maratoni futást az 1904-es, St. Louis-i játékokon.

Az akkor 28 éves Hicks másodikként ért célba Fred Lorz után, azonban Lorz autóval tette meg a táv egy jelentős részét – ez viszont illegális volt, így Hicks lett az olimpiai bajnok. Az angliai születésű atléta végigfutotta a maratonit, de többször majdnem teljesen elkészült az erejével. A kiszáradással, sokkal és hőgutával küszködő Hicks (csaknem 40 fokban és majdnem százszázalékos páratartalomban versenyeztek a futók, ráadásul a verseny közbeni ivást megtiltották az atlétáknak!) kétszer is sztrichnint kapott Charles Lucas orvostól, aki egy kísérőautóban működött. Kis adagban a patkányméregként (is) használt sztrichnin széles körben alkalmazott serkentőszer volt akkoriban. A sportolónak tojásfehérjét és konyakot is adtak.

„Egyből magához tért, és tovább tudott kocogni” – írta feljegyzéseiben Lucas. „A maratoni verseny orvosi szempontból bizonyította, hogy a drogok jótékony hatással vannak útközben a sportolókra.”

Hicks a célban összeesett (még egy sztrichninbefecskendezés valószínűleg megölte volna), napokig kritikus állapotban volt, de felépült, és át tudta venni az aranyérmet. 1952-ben, 76 évesen hunyt el.

Az első sportszabályozást a dopping ellen 1928-ban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hozta. A megszövegezés szerint a tudatosan doppingolókat ki kell zárni a versenyekről, a doppingolásban segédkezőket pedig szintén el kell tiltani.

DOPPING A MAGYAR IRODALOMBAN

Azt, hogy a (humán) dopping is mennyire elterjedt a köztudatban, a magyar irodalomtörténetben is jelzi több munka. Kosztolányi Dezső Alakok című kötetében (1929) a megszólaltatott zsoké a doppingról is beszél. A párbeszéd a következőképpen hangzik.

– Miből áll a doping?
– Kolából, atropinból, koffeinból, anyarozsból.

Bő egy évtizeddel később Rejtő Jenő már teljesen a mai formájában használja a dopping szót, két p-vel, teljesítményfokozás értelemben.

„Én Howardot szívből megutáltam, mert Howard becsapott. Howard piszokul kijátszott, visszaélt a szeretetemmel, nem viszonozta sok száz álmatlan éjszakámat, amikor (…) halálra doppingolva gyúrtam, dolgoztam hajnalig, talán éveket ölve bele az életemből, hogy kievickéljek piszkos anyagi függőségemből – egy cég elismerő magatartásán keresztül” – írta Müller Pálnak, a Nova kiadó ifjabb tulajdonosának.

A folytatás már ismert. Amfetamin-használatról először az 1936-os olimpián számoltak be, a második világháborúban pedig több hadsereg is alkalmazott túlélőcsomagjaiban serkentő szereket. Fausto Coppi 1942-ben már így döntött egyórás világcsúcsot (hét csomag amfetamint tolt be, ez ugyebár még nem volt tilos), az 1950-es években pedig a kerékpárosoknál már igencsak elterjedt a használat. A szerek beceneve „la bomba” volt az olaszoknál, „atoom” a hollandoknál.

Az olimpiai fekete krónikába is egy országúti kerékpáros, Knud Enemark Jensen került be: a csupán 24 éves dán versenyző a 40 fokos hőségben megrendezett csapat-időfutamversenyen esett el és törte be a koponyáját, majd az orvosi ellátás során elhunyt. Szervezetében – ezt először nem ismerték be – többféle stimulánst találtak. Jensen halála vezetett a NOB orvosi bizottságának felállításához (1961) és a doppingtesztek ötkarikás bevezetésekhez (1968).

Az olimpián a korábban engedélyét elvesztő, de azt egy 58 millió amerikai dolláros fejlesztés után visszakapó riói doppinglabor végzi az ellenőrzéseket. Minden érmest megvizsgálnak, 4500 vizeletmintát és legalább 1000 vérmintát ellenőriznek.

A riói esetekben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) olimpiára delegált doppingbírósága ítélkezik, és elbírálja a fellebbezéseket is. Ez az első alkalom, hogy külön doppingbíróság működik az olimpiai játékokon – a mintákat tíz évig őrzik és újravizsgálhatják, így a riói játékok doppingszempontból csak 2026-ban érnek véget.