Irán: külföldre távozott az egyetlen női olimpiai érmes

MTI MTIMTI MTI
2020.01.12. 18:37
A női 57 kilogrammban szereplő Kimia Alizadeh vasárnap közösségi oldalán az „Iránban elnyomott millió nő egyikeként" jellemezte magát, és hírügynökségi források szerint Hollandiába utazott.

A 21 éves Kimia Alizadeh, többek között azt kifogásolta, hogy hidzsábot (fejkendőt) kell viselnie, emellett szexizmust és rossz bánásmódot rótt fel hazája sportvezetőinek. Mahin Farhadizad sportminiszter-helyettes válaszul közölte, egyetlen sportolót sem kényszerítenek arra, hogy Iránban maradjon.

A 2016-os riói olimpián a női 57 kilósok mezőnyében harmadik Alizadeh az utóbbi hónapokban a harmadik iráni élsportoló, aki úgy döntött, hogy nem hajlandó képviselni hazáját a nemzetközi versenyeken. Augusztusban a cselgáncsozó Szaid Mollaejt az iráni hatóságok felszólították, hogy címvédő létére lépjen vissza a tokiói világbajnokságtól annak érdekében, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival.

A kérést megtagadó dzsúdós később közölte, hogy biztonsági okokból nem tér vissza hazájába. Decemberben az ország első számú sakkozója, Alireza Firuzdzsa jelentette be, hogy nem küzd az iráni színekért, mivel megtiltották neki, hogy kiálljon izraeli riválisok ellen.

Legfrissebb hírek

Az olaszok nem akarnak indulni, az amerikai külügyminiszter szerint Irán részt vehet a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.24. 12:48

Gianni Infantino: Irán biztosan részt vesz a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.04.16. 11:24

A FIFA nem viszi Mexikóba az iráni válogatott vb-meccseit

Foci vb 2026
2026.04.10. 20:42

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
2026.04.07. 13:02

Infantino: Azt akarjuk, hogy Irán játsszon a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.03.30. 21:25

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
2026.03.20. 15:59

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.03.19. 17:06

Vb 2026: Irán nem lépett vissza, de az Egyesült Államok helyett Mexikóban szeretne játszani

Foci vb 2026
2026.03.17. 08:51
Ezek is érdekelhetik