Rio 2016: Megyek nyaralni, majd készítek egy új bakancslistát – Bolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.20. 12:48
null
Usain Bolt a csúcson hagyhatja abba (Fotó: AFP)
A kilencedik olimpiai aranyérmét a 4x100 méteres váltó tagjaként Rióban megnyerő Usain Bolt szerint az újabb elsőséghez már nem kell magyarázat.

 

„Tessék, megmondtam, hogy én vagyok a legnagyobb. Amikor megkaptam a stafétabotot, már tudtam, hogy nyerni fogunk – közölte Usain Bolt, aki hetven méternél ki is nézett az órára. – Megkönnyebbült, boldog és büszke vagyok, hogy valóra vált az álmom. Most ünneplés következik késő estig.”

Amennyiben a vasárnap 30 esztendős sprinter – ahogy korábban jelezte – jövőre visszavonul, úgy ez volt az utolsó futása ötkarikás játékokon. A 4x100-as győzelem után ismét megerősítette, hogy nem lesz ott Tokióban.

„Persze vegyesek az érzelmeim, biztosan hiányozni fog a sport és az olimpia, hiszen ez a legnagyobb színpad, de már megtettem mindent, amit tehettem. Most először nyaralni megyek, kipihenem magam, majd készítek egy új bakancslistát” – utalt arra, hogy átgondolja, mit szeretne hátralévő életében csinálni.

Váltótársa, Asafa Powell szerint Bolt olyan sok mindent ért el, hogy azt nehéz felfogni. „Ő egy nagyszerű sportoló, egy legenda” – tette hozzá.

Az ezüstérmes japán váltóból a jamaicai apától és japán anyától született Aszuka Kembridzs szerint Bolt teljesítménye egyszerűen fantasztikus. „Nagyon büszke vagyok, hogy ellene versenyezhettem” – mondta a vágtázó, akit „japán Boltnak” is neveznek.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szerint Bolt pályafutásához nem lehet mit hozzáfűzni, mert „zseniről van szó”.

„Muhammad Alira sem figyeltek ennyire a tömegek. A jó és a nagyszerű sportoló közt a különbség, hogy a nagyszerűek sokáig fenn tudják tartani teljesítményüket, Boltnak ez sikerült.”

Bolt 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4x100-as váltónak. Rióban is triplázott, ezzel feljött a legeredményesebb olimpikonok örökranglistájának hatodik helyére.

A jamaicai sztár a két sprintszám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t.

Legfrissebb hírek

Usain Bolt: Padra kerültem, már csak ott futok

Atlétika
2026.09.11. 08:20

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

Sebastian Coe: Azért gyűltünk össze itt, Budapesten, hogy kiderüljön, ki a legjobb!

Atlétika
2026.09.10. 16:30

Usain Bolt 40 éves!

Atlétika
2026.08.21. 07:04

Törökverő Ferencváros; Usain Bolt: 40!

E-újság
2026.08.20. 23:55

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
2026.08.11. 15:08

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50