Rio 2016: amerikai–spanyol női kosárdöntőt rendeznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.19. 01:49
null
Egy lépésre az újabb címvédéstől az amerikai válogatott (Fotó: Action Images)
A legutóbbi öt olimpiát megnyerő amerikai női kosárlabda-válogatott bejutott a riói viadal fináléjába, miután a négy között 86–67-re legyőzte az előző kiírás ezüstérmesét, Franciaországot. Az amerikai csapat ellenfele a Szerbiát 68–54-re megverő Spanyolország lesz.

 

Az európai együttes 6–2-vel kezdett, és bár az amerikaiak 9–8 után fordítottak, és fokozatosan elléptek ellenfelüktől – volt már 22–32 is –, a szünetre négy pontra zárkóztak a franciák (36–40).

A harmadik negyedben aztán ritmust váltott a Dream Team, 25–8-ra nyerte meg ezt a felvonást (44–65), innentől pedig már nem volt visszaút a franciák számára.

SPANYOLORSZÁG–SZERBIA

A 2013-as Európa-bajnok 7–6 után állva hagyta a tavalyi, magyar-román közös rendezésű tornát megnyerő szerbeket, és az első negyed végén már 11 ponttal vezetett (20–9).

A szerbek egy 11–2-es rohanással megközelítették a spanyolokat (22–20), de Torrensék ismét robbantottak, és a harmadik negyed hajrájában már 16 ponttal vezettek (46–30), és magabiztosan nyerve jutottak döntőbe.


RIO 2016
NŐI KOSÁRLABDA, ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Szerbia 68–54
(20–9, 13–19, 20–10, 15–16)
Franciaország–Egyesült Államok 67–86 (15–19, 21–21, 8–25, 23–21)

A DÖNTŐBEN
Spanyolország–Egyesült Államok szombat, 20.30
A 3. HELYÉRT
Szerbia–Franciaország szombat, 16.30

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
19 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29