Mint a gyökérkezelés: amikor a brazilok Argentínának szurkolnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 02:04
null
A braziloknak most az egyszer Argentínáért kellett (volna) szorítaniuk (Fotó: Action Images)
A legnagyobb, leggyűlöltebb riválisnak még akkor is nehéz drukkolni, ha a szurkoló kedvenc csapatának ebből előnye származik. Ezt az érzést élték át a brazil kosárlabda-rajongók, akiknek saját kedvenceik továbbjutása érdekében Argentínának kellett szurkolniuk. Nem jött be: Spanyolország simán megverte az argentinokat, Brazília kiesett, a csarnok pedig az égszínkék-fehérek dalaitól zengett.

Luis Scolára ráfújnak a bírók egy technikai hibát, mire egyből hangulat lesz: a kosárlabdacsarnok legalább kétharmadát megtöltő argentin szurkolóhad vért kíván, és vadul tüntetni kezd. Ha igazság nincs, legalább a bírók kapjanak, mondhatni. Mármint az ő szempontjukból nincs igazság.

A legszebb az, hogy a brazilok is velük fütyülnek. Bár a bíróellenesség a világ összes országában szurkolókat összehozó közös alap, a hazai drukkereknek van más okuk is erre: a braziloknak saját csapatuk továbbjutása érdekében Argentínának kell(ene) szurkolniuk. Ha a spanyolok nyernek, a házigazdának kalap, kabát.

Sokat nem kell magyarázni a brazil–argentin rivalizálás mibenlétét, két éve, a labdarúgó-vb-n az 1–7-nél csak azzal lehetett volna nagyobb fájdalmat okozni a hazaiaknak, ha Argentína megnyeri a döntőt. Azért kiszurkolták a német győzelmet, így legalább a legrosszabbat elkerülték... Nem csoda, ha a meccs előtt a brazil kosarasok úgy nyilatkoztak, mintha épp egy különösen kellemetlen gyökérkezelés várt volna rájuk.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy spanyol vereségnek drukkolok” – morogta a brazilok kosarasa, Marcelinho Huertas.

Más választásunk nagyon nincs, az argentin csapat igen jó, remélem, életük legjobb meccsét játsszák" – így egy másik csapattag, Vítor Benite.

A lelátón kék-fehér-kék forgatag, aki Rióban van és sportrajongó argentin, az úgy tűnik, mind itt van. Az alsó karéjban argentin invázió, oda nem engednek senkit. A brazilok a fölsőben. Na, itt mi lesz?

A riói olimpián a brazil szurkolótábor finoman fogalmazva is hevesen nyilvánul meg a sajátjai mellett – és az ellenfelek, valamint (kötelező jelleggel) az argentinok ellen. Ahogy mondják, minden brazil közönség fociközönség, és a brazil fociközönség egyik fő szabálya: utáljuk Argentínát!

Itt kénytelenek őket elviselni, ha nem is szeretni, mert ha Argentína nem nyer, akkor nem lesz amerikai–brazil negyeddöntő. Hát, elviselik, bár a kognitív disszonancia szétfeszíti a lelátón ülő hazaiakat. Basszus, argentin kosárnak tapsolni? Argentinnak? Brrrrr!

Argentína nagyon elkapja a rajtot, aztán a spanyolok nagyon elkapják az argentinokat, akik sokkal jobban állnának, ha jól dobnának, valamint véletlenül vagy szándékosan leszednének néhány lepattanót. Nem szednek.

A két „ősellenség” kicsit durcás egyezséget köt: az argentinok a sajátjaikkal foglalkoznak, s nem éneklik azt a brazilbosszantó dalt, mely szerint Maradona nagyobb, mint Pelé (szokták kosárlabdán is), a brazilok nem dalolják, hogy Pelének van ezer gólja, Maradona a kokót szívja (ez óriási sláger, a brazilok is szokták más sportágak meccsein énekelni).

ÍGY ÉNEKELTEK AZ ARGENTIN SZURKOLÓK


Aztán mindenkinek rossz lesz, mert a spanyolok nagyon vezetnek, előnyük húsz pont fölött a harmadik negyed elején. Leül a hangulat, a hazaiak elkámpicsorodva nézik a történteket. A rivális nem tesz nekik szívességet, ebből búcsú lesz.

Vérbeli argentinnak ez nem buli, az eredmény semmivel sem kedvezőbb, de a szurkolótábor összekapja magát, és gyakorlatilag hangerővel leszakítja a Carioca 1 Aréna tetejét. Mellettem spanyol elemző csóválja a fejét és vigyorog: „Argentinok. Nem normálisak, sose voltak azok."

A hazaiakat is elragadja a hangulat, az ugrálásba ugyan nem szállnak be, de együtt táncolnak az argentinokkal, mikor szünet van. A meccsnek már úgyis annyi, a brazil válogatottnak is, legalább bulizni lehet egy kicsit együtt.

A spanyolok végtelenül könnyedén megnyerik a meccset, a brazilok elindulnak hazafelé, az élet kegyetlen, az ősi rivális nem tett szívességet. Az argentinok két perccel a vége előtt talpra ugranak, és úgy is maradnak, dalolva.

Kikaptak, de van minek örülniük a továbbjutás mellett.

Brazília már nincs a továbbjutók között. Bár ezt most nem dörgölik a hazaiak orra alá.
Mégiscsak együtt szurkoltak ezen az estén.

RIO 2016
FÉRFI KOSÁRLABDA
B-CSOPORT
Nigéria–Brazília 69–86
(16–15, 15–27, 21–17, 17–27)
Spanyolország–Argentína 92–73 (25–15, 23–20, 23–22, 21–16)
Litvánia–Horvátország 81–90 (21–13, 20–34, 14–28, 26–15)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Horvátország532400–407 –70.8008
2. Spanyolország 5 3 2 432–357 +75 0.800 8
3. Litvánia532392–428–360.8008
4. Argentína 5 3 2 441–428 +13 0.800 8
5. Brazília 5 2 3 411–407 +4 0.700 7
6. Nigéria 5 1 4 392–441 –49 0.600 6

A TOVÁBBI MENETREND

NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 17. (Sze), 16.00: Ausztrália–Litvánia
Augusztus 17. (Sze), 19.30: Spanyolország–Franciaország
Augusztus 17. (Sze), 23.45: Egyesült Államok–Argentína
Augusztus 18. (Cs), 03.15: Horvátország–Szerbia

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 19. (P), 20.30: 1. mérkőzés (Ausztrália/Litvánia–Horvátország/Szerbia)
Augusztus 20. (Szo), 00.00: 2. mérkőzés (Spanyolország/Franciaország–Egyesült Államok/Argentína)

BRONZMÉRKŐZÉS
Augusztus 21. (V), 16.30

DÖNTŐ
Augusztus 21. (V), 20.45

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik