Rio 2016: női pólósaink ikszeltek az olimpia előtti főpróbán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.21. 18:45
null
A végén akár a győzelem is összejöhetett volna (Fotó: Koncz György)
A magyar női vízilabda-válogatott utolsó olimpiai felkészülési mérkőzésén 7–7-es döntetlent játszott az ausztrál csapattal csütörtökön Cegléden.

 

 

Bíró Attila Európa-bajnok együttese a múlt héten a margitszigeti BENU-kupán is megmérkőzött az olimpiai bronzérmessel, akkor rendkívül kemény és szoros mérkőzésen a tengerentúli együttes 5–3-ra nyert.

A ceglédi összecsapás egy gyorsan értékesített ausztrál emberelőnnyel kezdődött, de hamar jött a válasz Antal Dóra révén, aki egy beúszást követően akcióból volt eredményes. Ezt követően mindkét oldalon sok volt támadásban a hiba – a mieink kettős emberelőnyben sem találtak a kapuba –, de a védekezésre nem lehetett panasz. A gólcsendet az ausztrálok törték meg, majd a túloldalon Keszthelyi Rita a kapufáról a vendégek kapusának könyökét is „kihasználva” szerzett gólt. Az első játékrész végén mégis az ausztrálokhoz került az előnyt, harmadszor is fórból voltak eredményesek.

A második negyed ausztrál bombagóllal indult, de a következő támadásban Bujka Barbara lerázta magáról emberét és újra egyre csökkentette a különbséget. Nem sokkal később egyenlített a magyar csapat, a harmadik olimpiájára készülő Takács Orsolya emelkedett ki, és pöckölt a hálóba. A hosszabb pihenőre mégis Ausztrália térhetett előnnyel, hiszen két másodperccel a dudaszó előtt emberelőnyből Ashleigh Southern talált a kapuba.

A nagyszünet után Kisteleki akcióból szerzett gólt, majd szűk három perccel a negyed vége előtt újabb lövése csorgott be, így először vezettek a mieink, de a túloldalon Bronwen Knox csodálatos ejtéssel egyenlített.

A záró felvonás Glencora McGhie szintén pazar ejtésével indult, a túloldalon Takács viszont nemes egyszerűséggel „szétlőtte” a hálót. Két és fél perccel a vége előtt újabb emberelőnyt kaptak az ausztrálok, az időkérést követően azonban elmaradt a gól, Gangl Edina védett nagyot. Újabb ausztrál ziccer következett, de ezúttal Antal fantasztikus blokkja segítette ki Ganglt, a visszaúszásnál pedig kiállítottak egy ausztrált, Bíró Attila azonnal időt kért. Ennek ellenére nem sikerült ziccerig játszani a figurát, de a túloldalon az ausztrálok is hibáztak, így maradt a döntetlen.

A magyar válogatott július 30-án indul Rióba, ahol a címvédő amerikai válogatott mellett a kínaiakkal és a spanyolokkal szerepel azonos csoportban.

„Nem vagyok elégedett, mert többször a kezünkben volt a győzelem. Kicsit bosszant, hogy a végén az utolsó emberfórt egy rossz passz miatt nem tudtuk belőni. Úgy gondolom, a múlt héthez képest előrébb léptünk, ez az ausztrál csapat a világ egyik legjobbja. Vannak még hiányosságaink, de ez a két és fél hét elég lesz” – nyilatkozta az M4 Sportnak Bíró Attila.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Ausztrália 7–7
(2–3, 2–2, 2–1, 1–1)
Magyar gólszerzők: Takács 2, Kisteleki H. 2, Antal D. Keszthelyi, Bujka

A magyar női vízilabda-válogatott kerete:
Kapusok: Gangl Edina, Kasó Orsolya
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó

(Fotó: Koncz György)
(Fotó: Koncz György)
A két csapat üdvözli egymást a lefújást követően (Fotó: Koncz György)
A két csapat üdvözli egymást a lefújást követően (Fotó: Koncz György)
Legfrissebb hírek

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
6 órája

Mégsem Budapest rendezhette meg az 1960-as olimpiát

Népsport
10 órája

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17
Ezek is érdekelhetik