Vízilabda: másodszor is kikapott a magyar női válogatott

MTI MTIMTI MTI
2016.07.14. 22:15
null
Csak egy negyedet nyertünk az ausztrálok ellen (Fotó: Veres Viktor)
Az Európa-bajnok magyar női vízilabda-válogatott két góllal kikapott az ausztrál együttestől a Margitszigeten zajló BENU-kupa olimpiai felkészülési torna csütörtöki, második napján.

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese háromszor is hátrányba került a nyitó negyedben, s bár Keszthelyi Rita kétszer egyenlített, az első nyolc perc után 3–2-re az ausztrálok vezettek.

A folytatásban az ausztrálok növelték előnyüket, míg Kisteleki Hanna megúszása után ziccert hárított a kapusuk, aki több nagy védést is bemutatott, ennek köszönhetően kétgólos előnnyel vonulhattak pihenni a vendégek.

A nagyszünet után Keszthelyi Rita emberelőnyös góljával feljebb zárkózott a magyar válogatott, de egyenlíteni nem tudott, s mindkét csapat elsősorban a védekezésre koncentrált.

A záró negyedben három és fél perccel a végső dudaszó előtt az ausztrálok visszaállították a kétgólos különbséget, amelyből már nem tudott faragni a házigazda magyar csapat, így második mérkőzését is elvesztette a tornán.

„Az eredmény is mutatja, hogy támadásban vérszegények vagyunk még. Tegnap a fél meccsen volt jó a védekezés, ma már az egészen, bízom benne, hogy holnap támadásban is tudunk javulni – nyilatkozta az M4 Sportnak Bíró Attila. – Fizikailag jók voltak a játékosok, nem őrölték fel őket az erősebb ausztrálok. Fontos, hogy úgy utazzunk el Rióba, hogy legyen sikerélmény”

VÍZILABDA, BENU-KUPA, BUDAPEST
Ausztrália–Magyarország 5–3 (3–2, 1–0, 0–1, 1–0)
Spanyolország–Olaszország 13–12 (2–3, 5–4, 3–2, 3–3)
A női torna állása: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Olaszország 3 (22–20), 3. Ausztrália 3 (13–12), 4. Magyarország 0

 

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39

Női vízilabda-vk: Horváth Zsófi, Alaksza és Lendvay is a keretben

Vízilabda
2026.07.06. 15:57