Rio 2016: minden megérkezett orosz sportolót ellenőriztek már

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.30. 11:45
Azok az orosz sportolók, akik már Rióban készülnek az olimpia jövő pénteki rajtjára, legalább egyszer átestek doppingvizsgálaton a helyszínen.

Igor Kazikov, a küldöttség vezetője elmondta: minden reggel doppingellenőrök keresik fel az orosz versenyzőket, és mintát vesznek tőlük, ugyanakkor nem tudja, hogy más országok sportolóival szintén hasonló módon bánnak-e a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai.

Vitalij Mutko sportminiszter bejelentette, mostani tudásuk szerint 272 orosz sportoló indulhat az olimpián a részvételi jogot kiharcoló 387-ből. Hozzátette: minden bizonnyal jogi lépéseket tesznek, és az sem kizárt, hogy polgári bírósághoz fordulnak, nem pedig a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS).

A WADA fővizsgálója, Richard McLaren – aki a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését két hete hozta nyilvánosságra jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Így is sok orosz világsztár fog hiányozni Rióból, többek között a kétszeres olimpiai bajnok rúdugró, Jelena Iszinbajeva is, aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) határozata értelmében nem lehet ott az ötkarikás játékokon. Ő korábban hangsúlyozta: durván és szemtelenül megbüntették a tiszta sportolókat, akiknek nem volt lehetőségük megvédeni magukat, és más sportolók hibáiért bűnhődnek.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Az európai szövetség is feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.18. 09:08