Rio 2016: Lobincev fennakadt a doppingvizsgálaton

MTI MTIMTI MTI
2016.07.30. 17:48
Megbukott egy júniusi doppingvizsgálaton Nyikita Lobincev olimpiai és világbajnoki érmes orosz úszó, aki eleve nem indulhat a jövő pénteken kezdődő riói ötkarikás játékokon.

A SwimVortex című szaklap szombati beszámolója szerint a pozitív mintát meldoniummal, vagyis azzal a szerrel szolgáltatta, amely idén január elsejétől szerepel a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistáján.

Lobincev az Egyesült Államokban edzett az utóbbi években, és bevallása szerint hét esztendeje élt a január előtt doppingszernek még nem minősülő meldoniummal. Ám nem emiatt nem indulhat a riói olimpián, hanem azért kényszerül távol maradni – más orosz úszókkal, például Vlagyimir Morozovval és Darija Usztyinovával egyetemben -, mert az ő neve is szerepel a WADA bő egy hete nyilvánosságra hozott jelentésében, amely a 2014-es szocsi téli olimpiáról lefolytatott vizsgálat nyomán államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt vasárnap úgy határozott, hogy nem tiltja ki az összes orosz sportolót az ötkarikás játékokról, de a döntés nem jelenti azt, hogy minden orosz biztosan rajthoz állhat Rióban, ehhez mindenkinek egyéni engedélyre van szüksége sportága nemzetközi szövetségétől. A vizes sportokat tömörítő FINA hétfői közleménye szerint a szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a WADA-jelentésben nevesített orosz úszókat nem engedi indulni Rióban.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35