Rio 2016: háromfős NOB-bizottság dönt az orosz indulókról

MTI MTIMTI MTI
2016.07.31. 12:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) három tagja dönt péntekig a több mint 250 orosz sportoló riói indulásáról.

A NOB végrehajtó bizottságának szombati döntése újabb akadályt jelent azoknak az orosz versenyzőknek, akik a doppingbotrány után már megkapták a rajtengedélyt sportáguk világszövetségétől.

A háromfős grémiumot a sportolói bizottságot vezető német Claudia Bokel, az orvosi bizottságot irányító török Ugur Erdener és a spanyol ifj. Juan Antonio Samaranch alkotja.

„Egyértelműen jelezni akarjuk, hogy a miénk az utolsó szó – közölte Mark Adams NOB-szóvivő. – Nincs sok időnk, a pénteki nyitóünnepségig el kell készülnünk a munkával.”

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálója, Richard McLaren – aki a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését két hete hozta nyilvánosságra – államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. A következő lépésben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is ellenőrzi a nevezéseket, majd a háromfős NOB-bizottság adhatja meg a zöld utat az érintetteknek.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter korábban bejelentette, mostani tudásuk szerint 272 orosz sportoló indulhat az olimpián a részvételi jogot kiharcoló 387-ből. Az atlétákat és a súlyemelőket már egyöntetűen kizárták a riói delegációból.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35