Rio 2016: a pontszerzés a célja a Horváth, Szomolányi kajak 2-esnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 12:25
A pontszerzés a célja a Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakpárosnak, amely a 200 méteres versenyszámban áll rajthoz az augusztus 5-én kezdődő riói olimpián.

A Duna tévécsatorna Balatoni nyár című műsorának szerdai adásában elhangzott, hogy a győriek fiatal egysége győzött az első válogatón, de a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duó egyenlíteni tudott. A Horváth, Szomolányi páros végül június közepén, a Szegeden rendezett szétlövés megnyerésével biztosította az olimpiai indulást.

„Már máskor is izgultam verseny előtt, de a második válogató volt a csúcs –idézte fel Szomolányi Máté. Hozzátette: a 200 méter egyes döntőjében azért nem állt rajthoz, hogy pihenjen és fejben összeszedje magát a páros szétlövése előtt. – Megbeszéltük, hogy ezúttal nem fogjuk elrontani a rajtot" – utalt a korábbi hibájukra.

Az olimpiai esélyekről, elvárásokról Szomolányi kijelentette: „Szépen szeretnénk versenyezni, és hozni, amit tudunk. Örülnénk, ha pontszerzőként térhetnénk haza."

Horváth Bence arról beszélt, hogy a szegedi szétlövésen nem izgult, ugyanis egyesben akkor már biztos volt a riói indulása.

A győri duó edzője, Tokár Krisztián felidézte, hogy Horváth és Szomolányi 2010-ben kezdte a közös munkát.

„A kiteljesedésük egy hosszú folyamat eredménye. Ennek a szezonnak nem együtt indultak neki, de újra egymás mellé sodorta őket az élet, és amikor ismét összeültek, azonnal felvették egymás ritmusát" – mondta.

Legfrissebb hírek

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
11 órája

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02
Ezek is érdekelhetik