Loeb Grönholm visszavonulása után is nehéz idényre számít 2008-ban

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.01.10. 17:24
A rali-világbajnokság történetének egyik legeredményesebb versenyzője, Marcus Grönholm 2008-ban már nem indul a vb-sorozatban. A finn pilóta mellett a Citroën csapatfőnöke, Guy Fréquelin is visszavonult. Az idén csak tizenöt futamból álló WRC-idény előtt azonban több csapat is megerősödött, és a Suzuki színeiben új együttes is van. Sébastien Loeb úgy véli, bár az emberek azt gondolják, meglepetések nélküli lesz az idei szezon, és nem akad majd ellenfele; ő igen nehéz, küzdelmes szezonra számít 2008-ban is.
Sebastien Loeb ötödször készül megszerezni a világbajnoki címet
Reuters
Sebastien Loeb ötödször készül megszerezni a világbajnoki címet
Sebastien Loeb ötödször készül megszerezni a világbajnoki címet
Reuters
Sebastien Loeb ötödször készül megszerezni a világbajnoki címet

Szavazás

Ki nyeri a 2008-as rali-világbajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Január 24-én a hagyományos Monte-Carlo-ralival veszi kezdetét a 2008-as világbajnokság. A négyszeres aranyérmes, címvédő Sebastien Loeb csapattársa idén is a spanyol tehetség, Daniel Sordo lesz a Citroënnél, amelynek csapatfőnöke Yves Matton távozása után Francois Duval korábbi navigátora, Sven Smeets lett.

Loeb 2008-ban a Ford két finn pilótáját, a Grönholm helyére került Mikko Hirvonent, valamint a Brit Ralin már harmadikként záró fiatal tehetséget, Jari-Matti Latvalát tartja legfőbb riválisainak.

A francia pilóta azonban úgy gondolja, Sordóra is nagyon oda kell figyelnie, ugyanis csapattársa rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Az idén ötödik vb-címét megcélzó Loeb egyébiránt azt is kommentálta, hogy mostantól három évig a Pirelli szállítja a gumikat a teljes mezőnynek: a címvédő szerint sok múlik majd azon, hogy ki milyen gyorsan szokja meg az új abroncsokat.

A gyártók közt világbajnok Fordnál Hirvonen és Latvala mögött idén is harmadik pilóta lesz Kalid al-Kvasszimi. Az elmúlt 92 futamon mindig pontot szerző csapatnál egyébként 2009-re ígérik a teljesen új Focus-t.

2008 a feltámadás éve lehet a Subarunál. Bár Xavier Pons már nem lesz az együttessel, a Petter Solberg és Chris Atkinson alkotta gárda egy régi-új taggal is kiegészült. A Subaru 2008-ra hivatalos tesztpilótának szerződtette Markko Märtint. A 32 éves észt pilóta dolga a vadonatúj Impreza tesztelése lesz.

A jó hangulatú csapat felkészülése közben Märtin - aki egyébként pont itt kezdte WRC-s pályafutását - elmondta: szívesen néz a kihívás elé, és alig várja, hogy segíthesse a csapatot.

Hihetetlen mértékben megerősödött a Stobart Ford. Matthew Wilson és Henning Solberg mellett a harmadik számú pilóta idén az olasz Gigi Galli lesz. Monte-Carlóban az együttes egy negyedik versenyzővel is kiegészül: Francois Duval azonban mindent megtesz majd a januári futamon, hogy ne csak egy versenyen számítson rá a Stobart.

A 2008-ra sárga-fehér festéssel készülő Suzuki eredményesen zárta a felkészülést. Per-Gunnar Anderson már régóta dolgozik a japán csapattal, Toni Gardemeister személyében pedig egy nagyon tapasztalt, kiváló képességű pilótát sikerült szerződtetnie az együttesnek.

A szezon első viadalát január 24-27. között rendezik meg. Az idénynyitó ebben az évben is a Monte-Carlo-rali lesz.

2008-ban állandó magyar résztvevői is lesznek a WRC-mezőnynek: Mayer Gábor és Tagai Róbert hat PWRC-s – így hívják az N-csoport utódját – futamon indul ebben az évben.

RALI-VILÁGBAJNOKSÁG: CSAPATOK, PILÓTÁK - 2008

Citroën Total World Rally Team (C4 WRC) Sébastien Loeb [1] (francia)
Daniel Sordo [2] (spanyol)
BP-Ford Abu Dhabi World Rally Team (Focus WRC) Mikko Hirvonen [3] (finn)
Jari-Matti Latvala [4] (finn)
Kalid al-Kvasszimi [?] (egyesült arab emírségekbeli)
Subaru World Rally Team (Impreza WRC) Petter Solberg [5] (norvég)
Chris Atkinson [6] (ausztrál)
Stobart VK M-Sport Ford RT (Focus WRC) [7, 8] Matthew Wilson [?] (brit)
Henning Solberg [?] (norvég)
Gigi Galli [?] (olasz)
Francois Duval [?] (belga) - nem állandó
Munchi’s Ford World Rally Team (Focus WRC) [9, 10] Federico Villagra [?] (argentin)
Luis Perez Companc [?] (argentin)
Suzuki World Rally Team (SX4 WRC) Toni Gardemeister [11] (finn)
Per-Gunnar Anderson [12] (svéd)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik