Totti majdnem visszavonult, de inkább folytatja

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 18:07
null
Francesco Totti és kislánya a legutóbbi idényzáráskor (Fotó: Action Images)
Francesco Totti, az olasz labdarúgó-bajnokságban legutóbb ezüstérmes Roma csapatkapitánya egyebek mellett arról beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hogy az Olasz Kupa májusi döntőjében történtek, a Mario Balotelli-féle affér után arra gondolt, abba kellene hagynia a labdarúgást.

„A történtek után volt egy pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha visszavonulnék, de miután megbeszéltem a dolgot számomra fontos emberekkel, meggondoltam magam, mert arra jutottam: ameddig az embert fűti a szenvedély, nem szabad letérni az útról" – idézik a sajtótájékoztatóról tudósító lapok a szeptemberben 34. születésnapját ünneplő Francesco Tottit.

Mint ismert, az Inter által 1–0-ra megnyert májusi Olasz Kupa-döntő hajrájában Totti rendkívül sportszerűtlenül viselkedett, és a Mario Balotelli sérelmére elkövetett szabálytalansága miatt kiállították. Totti megismételte, nem tett rasszista kijelentést az Inter őt provokáló fekete bőrű játékosára, ám újfent hangsúlyozta: nem tolerálja, ha gyalázzák a csapatát, valamint szűkebb pátriáját, Rómát.

Arra a kérdésre, az ilyesmire vetemedő Balotellivel kezet fogna-e, annyit mondott: ezt már az ominózus mérkőzést követően, az eredményhirdetés előtt megtette, „csak nem vette észre senki".

„Történjék velem bármi a pályán vagy azon kívül, tízszeresére fújják fel. Sokszor felteszem magamnak a kérdést, vajon miért. Talán az irigység miatt, talán azért, mert végtére is jó fejnek tartanak" – fejtegette a játékos, aki szerint ebben (mármint az ő ellentmondásos sajtóbeli megítélésében) szerepe van a főváros és Észak-Olaszország egészségesnél erősebb rivalizálásának.

Totti nem érzi úgy, hogy az olasz futball – mint ahogyan azt sokan állítják – válságban lenne, hiszen a Bajnokok Ligáját hosszú évek után olasz csapat, az Inter nyerte meg, „még ha valóban nincs is sok olasz játékosa”. A világbajnoki kudarcról ekképp vélekedik:

„Nem láttam egyetlen meccset sem, mert valahogy sohasem voltam otthon, de így is váratlanul ért, hogy az első fordulóban kiestünk. Egyetlen oka lehet ennek: sok játékos nem volt a legjobb állapotban. Hogy másképp történt volna, ha én is ott vagyok? Talán akkor is minden így végződik. Én mindenesetre jeleztem Lippinek, hogy mennék, de ő másokat választott, amit tiszteletben tartok" – mondta a játékos.

Klubjával, a Romával kapcsolatban Totti visszatért az elmúlt idény hajrájára, kifejtvén: bár az Inter úgymond „védett csapat", a bajnoki cím elveszítését a Roma kizárólag saját magának, a Sampdoria elleni hazai vereségnek köszönheti. S különben is, az a csapat, amelyik három fontos trófeát megnyer, mint az Inter (olasz bajnokság, Olasz Kupa, Bajnokok Ligája), nem véletlenül lesz bajnok – azaz megérdemli a tapsot.

Ami a közeljövő várható eseményeit illeti, Totti úgy véli, erősebb csapattal vághatnak neki az idénynek, és legszívesebben minden mérkőzésen pályára lépne.

„A csapatunk jobb, mint a legutóbbi idényben volt, mert Simplício és Adriano személyében két fontos játékost igazoltunk. Adriano erős, technikás futballista, aki egyedül is képes meccseket megnyerni. Vele és Vucsiniccsel nagyon hatékony hármast alkothatunk, de sohasem szabad magunkat a csapat fölé helyeznünk. Nem akarunk kevesebbet elérni, mint az előző idényben, sőt inkább egy kicsivel többet. Mindenesetre megpróbáljuk" – ígéri a római kapitány, aki szokás szerint az Inter, Milan, Juventus trió tagjaiban látja a legnagyobb ellenfeleket.

A bajnok Interről szólván kifejtette, szerinte José Mourinho vezetőedző távozását nem sínyli meg a csapat, mert „a pályára a játékosok futnak ki, ők pedig majdnem ugyanazok, akik a tavasszal is ott voltak". A kérdésre, hogy a világ egyik legjobb edzőjének tartott Mourinho eligazolása veszteség-e az olasz futball számára, Totti határozott „nem"-mel válaszolt.

Természetesen nem maradhatott ki a kérdezz-felelekből a városi vetélytárs Lazio sem. Az apropó: néhány napja a kékek egyik híve repülőgépet bérelt, hogy a bajnoki aranyról lemaradó sárga-bordókat heccelő feliratot húzasson ki az olasz főváros egére.

„Nem ilyen hirdetésre kellene költeni a pénzt, hanem venni kellene legalább egy futballistát…" – mondta Totti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik