Serie A: továbbra is veretlen a Milan, ezúttal a Sampdoria bánta

2020.12.06. 22:59
null
Kessie biztos lábbal büntetett (Fotó: AFP)
Az olasz élvonal, a Serie A 10. fordulójának utolsó vasárnapi meccsén a listavezető AC Milan 2–1-re győzött a Sampdoria vendégeként, így továbbra is őrzi veretlenségét és magabiztosan vezeti a bajnokságot.

Finoman fogalmazva sem számított a Milan elleni mérkőzés esélyesének a Sampdoria, hiszen a genovaiak öt nyeretlenül megvívott meccs – négy bajnoki és egy kupamérkőzés – után várták a listavezetőt.

A találkozó nem teljesen a papírformának megfelelően alakult, még ha a végeredmény ezt is sugallja. A Sampdoria ugyanis tartotta magát – meg a 0–0-t – az első félidőben, s a Milan csak közvetlenül a szünet előtt egy kezezésért befújt tizenegyessel szerzett vezetést – miután Franck Kessie értékesítette a büntetőt.

A fordulás után aztán feljavult a hazaiak játéka valamelyest, kiegyenlítettebb volt a labdabirtoklás, ám gólt megint a vendégek szereztek: mintaszerű akció végén Samu Castillejo volt eredményes a hajrára fordulva.

A végeredményt aztán a hazaiak csereként pályára lépő svéd légiósa, Albin Ekdal állította be egy szöglet utáni csúsztatással.

A Sampdoria ezzel zsinórban ötödik bajnoki meccsén maradt nyeretlen, míg a Milan előnyét ötpontosra növelte a 2. helyen álló Interrel szemben.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

Sampdoria–Milan 1–2 (Ekdal 82., ill. Kessié 45. – 11-esből, Samu Castillejo 77.)

Korábban
Internazionale–Bologna 3–1
(R. Lukaku 16., Hakimi 45., 70., ill. Vignato 67.)
Juventus–Torino 2–1
(McKennie 77., Bonucci 89., ill. N'Koulou 9.)
Spezia–Lazio 1–2(Nzola 64., ill. Immobile 15., Milinkovics-Szavics 33.)
Crotone–Napoli 0–4
(Insigne 31., H. Lozano 58., Demme 76., Petagna 90+1.)
Roma–Sassuolo 0–0
Parma–Benevento 0–0

Udinese–Atalanta – elhalasztva
Verona–Cagliari 1–1 (Zaccagni 21., ill. R. Marin 48.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 10 8 2 23– 9 +14 26
2. Internazionale 10 6 3 1 26–14 +12 21
3. Napoli* 10 7 3 24–10 +14 20
4. Juventus 10 5 5 20– 8 +12 20
5. Sassuolo 10 5 4 1 20–12 +8 19
6. Roma 10 5 3 2 19–15 +4 18
7. Lazio 10 5 2 3 16–17 –1 17
8. Hellas Verona 10 4 4 2 13– 8 +5 16
9. Atalanta 9 4 2 3 18–16 +2 14
10. Bologna 10 4 6 15–17 –2 12
11. Cagliari 10 3 3 4 17–20 –3 12
12. Sampdoria 10 3 2 5 15–17 –2 11
13. Benevento 10 3 2 5 12–21 –9 11
14. Udinese 9 3 1 5 10–12 –2 10
15. Spezia 10 2 4 4 14–19 –5 10
16. Parma 10 2 4 4 10–17 –7 10
17. Fiorentina 9 2 2 5 10–15 –5 8
18. Torino 10 1 3 6 17–24 –7 6
19. Genoa 9 1 2 6 8–18 –10 5
20. Crotone 10 2 8 6–24 –18 2
* A Napolitól egy pont levonva
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50