Serie A: Ibrahimovic majdnem a Napoliba igazolt a Milan helyett

Vágólapra másolva!
2021.12.01. 14:53
null
Végül nem lettek csapattársak Meret kapussal és Koulibalyval (Fotó: AFP)
Nem sokon múlt, hogy Zlatan Ibrahimovic 2019-ben a Napoli labdarúgócsapatához igazoljon az AC Milan helyett. A 40 éves svéd csatár a Corriere della Serának adott interjújában felidézte, megnézte a Diego Maradonáról szóló dokumentumfilmet, és eldöntötte, Nápolyba igazol azért, hogy megcsinálja azt, amit az azóta elhunyt argentin legenda, aki 1987-ben és 1990-ben is bajnoki címre vezette az együttest – adta hírül az MTI.

„Már mindenben megállapodtunk a Napolival, de Aurelio De Laurentiis tulajdonos kirúgta Carlo Ancelottit. Ekkor én megkérdeztem az ügynökömet, Mino Raiolát, melyik a legrosszabb formában lévő csapat, amelyiken segíteni tudnék, ő pedig azt mondta, hogy a Milan tegnap 5-0-ra kapott ki az Atalantától, szóval döntöttem” – mondta Ibrahimovic, aki először 2010 és 2012 között játszott a piros-feketéknél, majd 2019 januárjában lett újra a klub alkalmazottja.

A Milanban összesen 143 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 89 gólt szerzett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik