Serie A: ez nem a Samp kapusának napja volt, hibái után nyert a Bologna

Vágólapra másolva!
2019.04.20. 16:58
null
Erre a teljesítményre nem lehet büszke (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Bologna az év egyik legkomikusabb öngóljával és egy ritkán látható szabadrúgásgóllal legyőzte a Sampdoriát. Nagy Ádám a kispadon ülte végig a mérkőzést. A Lazio Szergej Milinkovics-Szavics óvodás butasága miatt több mint egy félidőn át emberhátrányban játszva szenvedett vereséget hazai pályán a sereghajtó Chievótól. Schäfer András nem került be a Genoa meccskeretébe, a csapat nélküle kapott ki a Torinótól.

BOLOGNA–SAMPDORIA 3–0

A Bologna Nagy Ádám nélkül állt ki a Sampdoria ellen és nélküle aratott végeredményben sima győzelmet. A vezetést már az első félidőben megszerezhette volna a házigazda, ám a svájci Blerim Dzemaili hiába lőtt álomszép bombagólt a játékrész hajrájára fordulva, a játékvezető nem adta meg a találatot.

A második félidőben aztán már meglőtte a Bologna a győzelemhez szükséges gólokat, igaz, ehhez nagy segítséget kapott Emil Auderótól. A 22 éves kapus előbb Erick Pulgar szabadrúgásánál a lécről lepattanó labdának ütött mellé, így az Lorenzo Tonelli combjáról begurult a kapuba, aztán Pulgar alanyi jogon is feliratkozott a gólszerzők közé, amikor a 68. percben a tizenhatos bal oldalától a hosszú felsőbe csavart a rosszul helyezkedő kapus fölött.

Az Audero-show a 88. percben vált teljessé: Ricciardo Orsolini nem túl jól helyezett, ám látványos lövését védte be parádés lassúsággal bemutatott vetődésfélét elővezetve.

Ezzel nyert a Bologna 3–0-ra, Nagy Ádám a kispadról nézte végig a győzelmet.

AZ ELSŐ BOLOGNA-GÓL

...A MÁSODIK...

...ÉS A HARMADIK.

LAZIO–CHIEVO 1–2

Szergej Milinkovics-Szavics a Chievo elleni bajnokin bebizonyította, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban: a csontutolsó, már biztos kieső ellen az első félidő közepén olyasmiért állíttatta ki magát, amit leginkább csak a durcás kisgyerek csinál, akinek elvették a játékát...

A második félidőben aztán már gólokat is láthatott a közönség, bár a római publikum vélhetően nem lelte túl nagy örömét abban, hogy Emanuel Vignato, majd Perparim Hetemaj is betalált a szünet után rövid idő alatt. Az 55 percen át emberhátrányban futballozó Lazio a 67. percben Felipe Caicedo találatával szépített ugyan, de ez a győzelemhez kevésnek bizonyult.

A Genoa–Torino mérkőzésen a vendégek Cristian Ansaldi lövésével megszerezték a három pontot, és feljöttek az El-indulást érő hatodik helyre. A hazaiak Schäfer Andrást nem nevezték a meccsre.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ
Lazio–Chievo 1–2 (Caicedo 67., ill. Vignato 49., Hetemaj 51.)
Cagliari–Frosinone 1–0 (Joao Pedro 27.)
Bologna–Sampdoria 3–0 (Tonelli 56. – öngól, Pulgar 68., Orsolini 88.)
Udinese–Sassuolo 1–1 (Lirola 80. – öngól, ill. Sensi 31.)
Empoli–SPAL 2–4 (Caputo 22., H. Traoré 47., ill. Petagna 38., 61. – az elsőt 11-esből, Floccari 44., Antenucci 88.)
Genoa–Torino 0–1 (Ansaldi 58.)

KORÁBBAN
Parma–Milan 1–1
(Bruno Alves 87., ill. Castellijo 69.)

KÉSŐBB
18.00:
Juventus–Fiorentina (Tv:Digi Sport1)
20.30:Internazionale–Roma (Tv:Digi Sport1)– élőben az NSO-n!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 32 27 3 2 65–22 +43 84
2. Napoli 32 20 7 5 61–28 +33 67
3. Internazionale 32 18 6 8 50–26 +24 60
4. Milan 33 15 11 7 47–31 +16 56
5. Roma 32 15 9 8 57–45 +12 54
6. Atalanta 32 15 8 9 64–41 +23 53
7. Torino 33 13 14 6 42–29 +13 53
8. Lazio 33 15 7 11 47–35 +12 52
9. Sampdoria 33 14 6 13 53–44 +9 48
10. Fiorentina 32 8 16 8 46–39 +7 40
11. Cagliari 33 10 10 13 32–44 –12 40
12. Sassuolo 33 8 14 11 47–52 –5 38
13. SPAL 33 10 8 15 34–47 –13 38
14. Parma 33 9 9 15 34–51 –17 36
15. Bologna 33 8 10 15 34–47 –13 34
16. Genoa 33 8 10 15 35–52 –17 34
17. Udinese 33 8 9 16 31–47 –16 33
18. Empoli 33 7 8 18 42–63 –21 29
19. Frosinone 33 5 8 20 26–60 –34 23
20. Chievo* 33 2 11 20 24–68 –44 14
* A Chievótól 3 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik