Serie A: Balotelli betalált, de a VAR nem segített a Brescián Nápolyban

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.29. 14:29
null
Mario Balotelli több veszélyes szabadrúgással is jelentkezett (Fotó: AFP)
A Napoli hazai pályán 2–1-re legyőzte a Bresciát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójában. A vendégeknél hazatérése óta másodszor kezdett Mario Balotelli, aki hiába szerzett gólt, ez pontot nem ért. Igaz, a Bresciának a videobíróval sem volt szerencséje: a második félidő elején Sandro Tonalli látványos gólját nem adták meg.


A találkozó első gólját szerző Dries Mertens igazi specialista, már ami az újoncok elleni mérkőzéseket illeti: már a 21 gólját szerezte frissen feljutott csapat ellen – csupán a 20. bajnokiján. (1–0)

Carlo Ancelotti csapata az első félidőben a játék minden szegmensében a vendégek fölé nőtt, jóval töbebt és pontosabban lőtt, miközben hatvan százalék felett birtokolta a labdát. A Brescia az egész első játékrészben csupán egy kaput eltaláló lövést tudott felmutatni.

A mezőnyfölény alapján a ráadás pillanataiban teljes joggal növelte kétgólosra a fórt az előre húzódó Kosztasz Manolasz. (2–0)

A második félidő elején a fizimiskája és játékstílusa miatt egyaránt az új Andrea Pirlóként emlegetett Sandro Tonalli vette be a hazai kaput, de egy korábbi szabálytalanság miatt a videobíró alapján nem adták meg a gólt. Tonalli néhány perccel később egy gólpasszal kellett beérje: Mario Balotelli fejelte a hálóba a jobbról érkező beadását. (2–1)

A Napoli számára ébresztően hatott a kapott gól, s bár harmadszor már nem tudott a hálóba találni, összességében magabiztos győzelmet ért el.

Sikerével a Napoli 12 pontos, s a forduló végén a számára legkedvezőtlenebb esetben is a tabella hatodik helyén fog állni.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
Napoli–Brescia 2–1
(Mertens 13., Manolasz 45+4., ill. Balotelli 67.)
Később
15.00:
Lazio–Genoa (Tv: Digi Sport2)
15.00: Lecce–Roma (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Bologna
18.00: Cagliari–Hellas Verona (Tv: Digi Sport1)
20.45: Milan–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
Korábban
Sassuolo–Atalanta 1–4
(Defrel 62., ill. A. Gómez 6., 29., Gosens 13., D. Zapata 35.)
Sampdoria–Inter 1–3
(Jankto 55., ill. Sensi 20., A. Sánchez 22., Gagliardini 61.)
Juventus–SPAL 2–0
(Pjanic 45., C. Ronaldo 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 6 6 13–2 +11 18
2. Juventus 6 5 1 11–5 +6 16
3. Atalanta 6 4 1 1 15–9 +6 13
4. Napoli 6 4 2 15–10 +5 12
5. Cagliari 5 3 2 8–5 +3 9
6. Torino 5 3 2 8–7 +1 9
7. Roma 5 2 2 1 10–9 +1 8
8. Bologna 5 2 2 1 7–6 +1 8
9. Lazio 5 2 1 2 7–4 +3 7
10. Sassuolo 6 2 4 11–12 –1 6
11. Brescia 6 2 4 7–9 –2 6
12. Parma 5 2 3 5–7 –2 6
13. Milan 5 2 3 3–5 –2 6
14. Lecce 5 2 3 6–11 –5 6
15. Fiorentina 5 1 2 2 8–9 –1 5
16. Verona 5 1 2 2 3–4 –1 5
17. Genoa 5 1 2 2 7–9 –2 5
18. Udinese 5 1 1 3 2–5 –3 4
19. SPAL 6 1 5 5–13 –8 3
20. Sampdoria 6 1 5 4–14 –10 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik