Serie A: az Udinese ellen gálával zárta az idényt a bajnok Inter

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 16:57
null
Gála után konfetti (fotó: AFP)
Az olasz élvonal 38. (utolsó) fordulójában a bajnoki címet már korábban begyűjtő Inter hazai pályán 5–1-re legyőzte az Udinesét, így magabiztos sikerrel zárta az idényt.

Az olasz élvonalbeli bajnokság utolsó, azaz a 38. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a bajnoki címet már begyűjtő Inter valóságos gálaünnepélyt rendezett az Udinese elleni mérkőzésen: öt különböző játékosa góljával 5–1-re győzött.

A Giuseppe Meazza stadion lelátóin nagyjából ezer néző foglalhatott helyet, s látta, amint Ashley Young, majd a csereként beálló Christian Eriksen találatával az első játékrész után 2–0-ra vezet az Inter. A második félidő elején sem kellett sokat várni az első gólja, Lautaro Martínez váltotta gólra a büntetőt az 55. percben, majd Ivan Perisic után a csereként pályára lépő Romelu Lukaku is betalált. Az 5–1-es végeredményt Roberto Pereyra állította be büntetőből – a gólt a szünet után a Samir Handanovicot váltó kapus, Daniele Padelli kapta, aki a nyáron elhagyja az Intert, s az Udinese játékosa lesz a következő idénytől..

OLASZ SERIE A
38. FORDULÓ
Internazionale–Udinese 5–1
(A. Young 8., Eriksen 44., L. Martínez 55. – 11-esből, Perisic 64., Lukaku 71., ill. Pereyra 79. – 11-esből)

KÉSŐBB
Atalanta–Milan 0–2 (Kessié, 43., 90+3. – mindkettőt 11-esből)
Bologna–Juventus 1–4
(Orsolini 85., ill. F. Chiesa 6., Morata 29., 52., Rabiot 45.)
Napoli–Hellas Verona 1–1 (Faraoni 69., ill. Rrahmani 60.)
Sassuolo–Lazio 2–0
(Kirjakopulosz 9., D. Berardi 78. – 11-esből)
Kiállítva:
Kirjakopulosz (61.)
Spezia–Roma 2–2
(Verde 6., Pobega 38., ill. El Shaarawy 52., Mhitarjan 85.)
Torino–Benevento 1–1
(Bremer 29., ill. Andrés Tello 72.)

A SERIE A 2020–2021-ES KIÍRÁSÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Internazionale 38 28 7 3 89–35 +54 91
2. Milan 38 24 7 7 74–41 +33 79
3. Atalanta 38 23 9 6 90–47 +43 78
4. Juventus 38 23 9 6 77–38 +39 78
5. Napoli 38 24 5 9 86–41 +45 77
6. Lazio 38 21 5 12 61–55 +6 68
7. Roma 38 18 8 12 68–58 +10 62
8. Sassuolo 38 17 11 10 64–56 +8 62
9. Sampdoria 38 15 7 16 52–54 –2 52
10. Verona 38 11 12 15 46–48 –2 45
11. Genoa 38 10 12 16 47–58 –11 42
12. Bologna 38 10 11 17 51–65 –14 41
13. Fiorentina 38 9 13 16 47–59 –12 40
14. Udinese 38 10 10 18 42–58 –16 40
15. Spezia 38 9 12 17 52–72 –20 39
16. Cagliari 38 9 10 19 43–59 –16 37
17. Torino 38 7 16 15 50–69 –19 37
18. Benevento 38 7 12 19 40–75 –35 33
19. Crotone 38 6 5 27 45–92 –47 23
20. Parma 38 3 11 24 39–83 –44 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik