Serie A: az Inter a Roma legyőzésével élre állt

Vágólapra másolva!
2022.04.23. 19:58
null
Calhanoglu és Dumfries (a háttérben, jobbra) hozta össze az Inter első gólját a Roma ellen (Fotó: AFP)
A Serie A 34. fordulójában a címvédő Inter már egy félidő után 2–0-ra vezetett a Roma ellen, majd 3–1-re győzött, és élre állt a tabellán.

 

Ahogy azt már a forduló előtt is írtuk, akár sorsdöntő hét következhet a Serie A 2021–2022-es idényében, ugyanis a címvédő, a héten kupadöntőbe jutó Inter megelőzheti a kétpontos előnnyel listavezető Milant, ha a 34. fordulóban megveri a Romát, és legyőzi jövő szerdán a 20. fordulóból elhalasztott, idegenbeli mérkőzésen a Bolognát. Igen ám, de már az 5. helyen álló, három bajnoki óta veretlen Roma legyőzése sem ígérkezett feltétlenül könnyű feladatnak – a vége mégis sima lett.

Úgy telt el húsz perc a meccsből, hogy egy-egy távoli lövést leszámítva – Hakan Calhanoglu kísérletét Rui Patrício védte, HenrihMhitarjanmellé lőtt – egyik csapat előtt sem adódott igazán nagy helyzet, mindkét együttes sok hibával játszott.

Az első fél óra végére azonban felpörgött a meccs, előbb Gianluca Mancini fejese ment centikkel mellé, majd a másik kapunál egy kontra végén, a Calhanoglu nagyszerű kiugratásával egyedül kilépő Denzel Dumfries megszerezte a vezetést az Internek. A holland játékos a hét közben, a Milan elleni kupameccsen nem játszott, most viszont ötödik gólját jegyezte a Serie A-ban. 1–0

Tíz perccel később Marcelo Brozovic klasszisgóllal növelte az előnyt: a horvát támadó a bal oldalon beforgatta Mancinit, és jobb lábbal a hosszú felsőbe lőtt. 2–0

A második félidőben a Milan elleni kupaelődöntőben duplázó Lautaro Martínez fejelt gólt, ezzel el is dőlt a meccs. 3–0

Mhitarjan 14 méteres lövésből a hajrában még szépített, de ez már nem befolyásolta a három pont sorsát. 3–1

Az Inter sorozatban a harmadik bajnoki meccsét nyerte meg, ezzel élre áll a tabellán. Ha a Milan vasárnap nem nyer a másik római csapat, a Lazio vendégeként, akkor a fekete-kékek az élen is maradnak – nincs kizárva, hogy a bajnokság végéig... De ha nyer a Milan vasárnap, az Inter akkor is visszaveszi a vezetést, ha jövő szerdán, az elmaradt meccsen megveri a Bolognát.

Az esti Verona–Sampdoria meccsen az első félidő végén Francesco Caputo 11-est harcolt ki a Samp javára. A büntetőt a sértett végezte el, és bár Lorenzo Montipo kapus kiütötte a jobbra tartó labdát, a kipattanóból már betalált a csatár. A második félidőben azonban Gianluca Caprari egy szép szóló végén egyenlített, pontot mentve ezzel csapatának. Így azért még nem dőlhet teljesen hátra a bennmaradásért küzdő, 16. helyen álló Samp. (1–1)

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Internazionale–Roma 3–1
(Dumfries 20., Brozovic 40., L. Martínez 52., ill. Mhitarjan 85.)
Verona–Sampdoria 1–1 (Caputo 44., ill. Caprari 78.)

Korábban
Venezia–Atalanta 1–3
(Crnigoj 80., ill. Pasalic 44., Zapata 47., Muriel 63.)
Torino–Spezia 2–1 (Lukics 4., 69. – az elsőt 11-esből, ill. Manaj 97. – 11-esből)

Vasárnap

12.30: Salernitana–Fiorentina (Tv: Sport1)
15.00: Bologna–Udinese
15.00: Empoli–Napoli (Tv: Sport1)
18.00: Genoa–Cagliari (Tv: Sport1)
20.45: Lazio–Milan (Tv: Sport1)
Hétfő
20.45: Sassuolo–Juventus

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 33 21 9 3 71–26 +45 72
2. Milan 33 21 8 4 58–29 +29 71
3. Napoli 33 20 7 6 59–27 +32 67
4. Juventus 33 18 9 6 50–29 +21 63
5. Roma 34 17 7 10 55–40 +15 58
6. Lazio 33 16 8 9 65–48 +17 56
7. Fiorentina 32 17 5 10 53–40 +13 56
8. Atalanta 33 15 9 9 57–39 +18 54
9. Verona 34 13 10 11 59–51 +8 49
10. Sassuolo 33 12 10 11 58–53 +5 46
11. Torino 33 11 10 12 38–32 +6 43
12. Udinese 32 9 12 11 47–50 –3 39
13. Bologna 32 10 8 14 35–45 –10 38
14. Empoli 33 8 10 15 42–60 –18 34
15. Spezia 34 9 6 19 34–59 –25 33
16. Sampdoria 34 8 6 20 41–57 –16 30
17. Cagliari 33 6 10 17 31–61 –30 28
18. Genoa 33 2 16 15 24–54 –30 22
19. Venezia 33 5 7 21 27–61 –34 22
20. Salernitana 32 5 7 20 26–69 –43 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik