Serie A: három vereség után tudott győzni az Atalanta

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.04.23. 17:09
null
Bergamói öröm – győzött az Atalanta Velencében (Fotó: facebook.com/atalantabc)
A Serie A 34. fordulójában az Atalanta 3–1-re győzött Velencében, a Torino pedig 2–1-re nyert otthon a Spezia ellen.

 

Az Atalanta az előző három idényben egyaránt a 3. helyen zárt a Serie A-ban, de mivel a bergamóiak a legutóbbi három bajnoki meccsüket elveszítették, a 34. fordulót csak a 8. helyről várták, így egyelőre az is kérdés, indulhat-e a csapat a következő idényben az európai porondon (az első hét hely ér nemzetközi szereplést). Ráadásul a velencei kirándulás sem indult jól az Atalanta számára, ugyanis az utolsó helyen álló Venezia francia csatára, Thomas Henry, már az 5. percben a kapuba fejelt, de a vendégek szerencséjére a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot.

Ezt követően már a vendégek kerültek fölénybe, és a szünet előtt Mario Pasalic a lécről lepattanó labdából meg is szerezte a vezetést az Atalantának. A második félidő elején a házi góllövőlistát Pasaliccsal holtversenyben most már tíz góllal vezető Duván Zapata is betalált Luis Muriel passzából, majd pedig utóbbi fejelt gólt a 63. percben. A hajrában a hazaiak Domen Crnigoj révén még szépíteni tudtak, de így sem kerülhették el sorozatban a nyolcadik bajnoki vereségüket.

A másik, korai szombati meccsen a Torino a kétgólos Szasa Lukics vezérletével 2–1-re verte meg a 97. percben 11-esből szépítő Speziát.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Venezia–Atalanta 1–3
(Crnigoj 80., ill. Pasalic 44., Zapata 47., Muriel 63.)
Torino–Spezia 2–1 (Lukics 4., 69. – az elsőt 11-esből, ill. Manaj 97. – 11-esből)
Később
Internazionale–Roma 3–1 (Dumfries 20., Brozovic 40., L. Martínez 52., ill. Mhitarjan 85.)
Verona–Sampdoria 1–1 (Caputo 44., ill. Caprari 78.)

Vasárnap
12.30: Salernitana–Fiorentina (Tv: Sport1)
15.00: Bologna–Udinese
15.00: Empoli–Napoli (Tv: Sport1)
18.00: Genoa–Cagliari (Tv: Sport1)
20.45: Lazio–Milan (Tv: Sport1)
Hétfő
20.45: Sassuolo–Juventus


AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 33 21 9 3 71–26 +45 72
2. Milan 33 21 8 4 58–29 +29 71
3. Napoli 33 20 7 6 59–27 +32 67
4. Juventus 33 18 9 6 50–29 +21 63
5. Roma 34 17 7 10 55–40 +15 58
6. Lazio 33 16 8 9 65–48 +17 56
7. Fiorentina 32 17 5 10 53–40 +13 56
8. Atalanta 33 15 9 9 57–39 +18 54
9. Verona 34 13 10 11 59–51 +8 49
10. Sassuolo 33 12 10 11 58–53 +5 46
11. Torino 33 11 10 12 38–32 +6 43
12. Udinese 32 9 12 11 47–50 –3 39
13. Bologna 32 10 8 14 35–45 –10 38
14. Empoli 33 8 10 15 42–60 –18 34
15. Spezia 34 9 6 19 34–59 –25 33
16. Sampdoria 34 8 6 20 41–57 –16 30
17. Cagliari 33 6 10 17 31–61 –30 28
18. Genoa 33 2 16 15 24–54 –30 22
19. Venezia 33 5 7 21 27–61 –34 22
20. Salernitana 32 5 7 20 26–69 –43 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik