Serie A: a Laziónak nem sikerült előrelépnie a második helyre

2023.01.29. 19:55
null
Nicolo Casale már a 8. percben megszerezte a vezetést, de a győzelem nem jött össze a Laziónak (Fotó: Getty Images)
A Lazio hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Fiorentinával vasárnap, az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójában.

 

Az AC Milan Sassuolóval szemben elszenvedett 5–2-es vereségével biztossá vált, hogy győzelem esetén a tabella második helyére lép elő a Lazio. Ennek szellemében lépett pályára a Fiorentina ellen, s Nicolo Casale már a 8. percben megszerezte a vezetést, egyben karrierje első gólját a Lazio színeiben – szöglet után hozzá pattant a labda, fejjel lekezelte, s lábfejjel a kapuba „varázsolta” (1–0).

A Fiorentina tartotta a lépést, támadó szellemben futballozott, és ennek a második félidőben, a 49. percben meglett az eredménye, Nicolás González lőtt gyönyörű gólt nagyjából 17 méterről. A folytatásban inkább a vendégek domináltak, de nem tudtak újabb gólt szerezni, így maradt az 1–1-es döntetlen. A Lazio ezzel továbbra is a harmadik helyen áll, a Fiorentina a tizenkettedik.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ

Lazio–Fiorentina 1–1 (Casale 8., ill. N. González 49.)

KÉSŐBB
Napoli–Roma 1–1 (Osimhen 17., G. Simeone 86., ill. El Shaarawy 75.)

Hétfő
20.45:
Udinese–Verona (Tv: Sport1)

KORÁBBAN
Juventus–Monza 0–2 (Ciurria 18., D. Mota 39.)
Milan–Sassuolo
2–5 (Giroud 24., Origi 81., ill. Defrel 19., Frattesi 21., Berardi 30., Laurienté 47. – 11-esből, M. Henrique 79.)
Bologna–Spezia 2–0 (Posch 37., Orsolini 77.)
Lecce–Salernitana 1–2 (Strefezza 23., ill. Dia 5., Vilhena 20.)

Cremonese–Internazionale 1–2 (Okereke 11., ill. Lautaro Martínez 21., 71.)
Empoli–Torino 2–2 (Luperto 37., R. Marin 69., ill. Ricci 82., A. Sanabria 85.)
Atalanta–Sampdoria 2–0
(Maehle 42., Lookman 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 20 17 2 1 48–15 +33 53
2. Internazionale 20 13 1 6 40–26 +14 40
3. Lazio 20 11 5 4 36–16 +20 38
4. Atalanta 20 11 5 4 39–23 +16 38
5. Milan 20 11 5 4 37–29 +8 38
6. Roma 20 11 4 5 26–18 +8 37
7. Udinese 19 7 7 5 27–21 +6 28
8. Torino 20 7 6 7 21–22 –1 27
9. Bologna 20 7 5 8 26–30 –4 26
10. Empoli 20 6 8 6 19–24 –5 26
11. Monza 20 7 4 9 25–28 –3 25
12. Fiorentina 20 6 6 8 22–26 –4 24
13. Juventus 20 11 5 4 30–17 +13 23
14. Salernitana 20 5 6 9 25–38 –13 21
15. Lecce 20 4 8 8 19–24 –5 20
16. Sassuolo 20 5 5 10 23–31 –8 20
17. Spezia 20 4 6 10 17–32 –15 18
18. Verona 19 3 3 13 17–31 –14 12
19. Sampdoria 20 2 3 15 8–34 –26 9
20. Cremonese 20 8 12 15–35 –20 8

 

Legfrissebb hírek

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
41 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
3 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
Tegnap, 22:45

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.03.20. 22:45

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27
Ezek is érdekelhetik