Serie A: A Juventus életem lehetősége – Morata

MTI MTIMTI MTI
2020.09.25. 21:34
null
Morata az Olasz Kupa serlegét csókolja a 2016-os finálé után (Forrás: AFP)
Álvaro Morata élete lehetőségének tartja, hogy ismét az olasz bajnok Juventus labdarúgója lehet.

 

A torinói csapat a héten jelentette be, hogy a 2020–2021-es szezonra kölcsönveszi az Atlético Madridtól a 27 éves csatárt, aki pénteken szűk körű sajtótájékoztatón állt a média rendelkezésére. Morata kiemelte: nem rajta múlt, hogy négy évvel ezelőtt elhagyta a Juventust, ahová most egy olyan utazást követően tér vissza, amely során jobb játékossá és jobb emberré vált.

„A megfelelő időben a megfelelő helyen vagyok. Tudom, hogy mit kell tennem, és ehhez megvan a kellő tapasztalatom. A Juventus életem lehetősége" – nyilatkozta.

A csatár dicsérte korábbi csapattársát, a gárda jelenlegi vezetőedzőjét, Andrea Pirlót. Kiemelte: miután játékostársaként is lenyűgözte őt, nagyszerűnek tartja, ahogyan edzőként dolgozik. Erről már két edzést követően meggyőződhetett. Morata szerint Pirlo „a tökéletes ember a Juve számára", az edzői poszt pedig sorsszerűség volt az esetében.

Egyéni terveivel kapcsolatban hozzátette: csatárként nyilván szeretne az idényben 40 gólt szerezni, de mivel sok olyan játékost látott már, akik ilyen eredményesek voltak, de nem nyertek semmit, inkább máshogy gondol erre.

„Amikor tizenötször voltam eredményes, vagy kevéssel léptem túl, akkor azonban sokszor nyertem, akár kezdő voltam, akár csere. Ha egyéni dicsőségekre vágyik egy sportoló, akkor jobb, ha teniszezni megy, mert a futball csapatsport"
– mondta.

Kiemelte: gyerekként az volt az álma, hogy az Atlético Madridban játsszon, aztán amikor 2014-ben Torinóba igazolt, lenyűgözte őt a Juventus, amely fiatal játékosként komoly áldozatot hozott érte és bizalmat szavazott számára.

„Miután elmentem, mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd visszatérek ide. Nos, itt vagyok” – nyilatkozta.

A hazai porondon egyeduralkodó Juventus kiugró nagy nemzetközi sikere a Bajnokok Ligájában 1996 óta várat magára, a spanyol játékos szerint a világ egyik legjobb csapataként teljesen normális cél, hogy az első számú európai kupasorozatban is a végső győzelemre törekedjenek.

„A csapat évek óta nagyon közel van hozzá, remélem, hogy ezúttal el is érjük. Én lennék a világon a legboldogabb” – közölte.

Morata 2014 nyarától két szezonon át szerepelt a Juventusnál, amellyel többek között két bajnoki címet nyert és 2015-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott, összességében pedig 93 tétmeccsen 27 gólt szerzett. A spanyol válogatott labdarúgó hat éve a Real Madridtól érkezett, amely 2016-ban visszavásárolta őt. Egy évvel később azonban ismét elhagyta a királyi gárdát, a Chelsea-hez igazolt, onnan pedig az Atléticóhoz került.

Morataért a mostani szezonra 10 millió eurót fizet a torinói együttes, amely jövő nyáron további 45 millióért végleg megvásárolhatja őt, vagy újabb 10 millió euróért cserébe egy évvel meghosszabbíthatja kölcsönszerződését.

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Az Atlético Madrid ügyvezetője világossá tette: Julián Álvarez nem eladó, még 200 millióért sem

Spanyol labdarúgás
2026.07.17. 13:41

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51