V. J. 2021.05.05 19:08 Frissítve: 2021.05.05 19:18

Olaszország: tumorműtétje után a futballt választotta a Lecce kapitánya

Tumorműtétje után a kemoterápia helyett a futballt választotta Marco Mancosu, az olasz másodosztályban (Serie B) a feljutásért küzdő Lecce csapatkapitánya.

Marco Mancosu szerdán hozta nyilvánosságra, hogy beteg (Fotó: AFP)

 

A 32 éves Marco Mancosu egy ideg titkolta betegségét, majd szerdán közösségi oldalán bejelentette, hogy március 26-án daganatos megbetegedés miatt megoperálták.

„Olyan világot láttam, amelyről előtte fogalmam sem volt, a szeretteim szemében ott volt a rémület. Az orvosok azt mondták, hogy vége az idényemnek, de én két hét elteltével ismét a pályán voltam” – közölte a középpályás, aki a szezon során 28 meccsen nyolc gólt szerzett.

Mancosu hozzátette, hogy egy hónap után vissza kellett volna mennie Milánóba, hogy megtudja, szüksége van-e kemoterápiára, ő azonban még nem tette ezt meg, mert azt akarja csinálni, amit a legjobban szeret a világon.

„Futballozni akarok, aztán majd az idény után meglátjuk. Én máris nyertem” – fejtette ki a kapitány, akinek csapata két fordulóval a vége előtt a másodosztály harmadik helyén áll, két pontra a közvetlen feljutást jelentő második pozíciótól.

 


 

2021.09.19 20:06:01

Olasz labdarúgás MURÁNYI DOMONKOS

A „zebrák” Morata góljával hamar előnybe kerültek, de a vendégek Rebic révén egyenlítettek.

2021.09.09 10:48:20

Olasz labdarúgás NAGY ZSOLT

Jorginho elképesztő kitartásának köszönhetően minden színtéren az európai futball csúcsára ért.

2021.09.01 22:18:59

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Az Atalanta, a Genoa és a Torino is ügyeskedett az utolsó órákban, nem gyengült az Inter és a Nápoly.

2021.08.16 13:34:24

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021. Nem kamu a kínai tulajdonos költségcsökkentési akcióterve. Ki lesz a következő távozó?