Olasz Kupa: eltörölték Lukaku piros lapját, játszhat a Juve ellen

M. B.M. B.
2023.04.22. 22:36
null
Volt piros lap, nincs piros lap (Fotó: Getty Images)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriele Gravina rendkívüli és kivételes döntést hozva eltörölte Romelu Lukaku piros lapját, amelyet az Olasz Kupa elődöntőjének első meccsén kapott a Juventus ellen – írja a Gazzetta dello Sport.

 

Mint ismert, Lukaku a hosszabbításban értékesített egy tizenegyest, majd gólöröm gyanánt a mutatóujját a szájára téve csendre intette a huhogó hazai drukkereket – ezt a játékvezető provokálásként értelmezte, és második sárga lappal kiállította. Az Inter korábban már fellebbezett az eltiltás ellen, de az olasz szövetség fegyelmi bizottsága elutasította a milánói klub kérvényét.

Ezt a döntést írta felül Gabriele Gravina, a szövetség elnöke. „A rasszizmus elleni küzdelem elve alapját képezi a »sport rendszerének«” – áll a FIGC közleményében.

Romelu Lukaku üdvözölte a döntést, és háláját fejezte ki Gravinának, amiért „kellő érzékenységet tanúsított” az ügyben.

„Úgy hiszem, az elnök úr közbelépésével sikerült igazságot szolgáltatni. Ez a döntés jelzés volt az egész sportvilágnak – megmutattuk, hogy megvan az akarat a rasszizmus elleni harcra” – nyilatkozta a „nerazzuri” honlapjának a belga csatár.

Az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóját szerdán rendezik meg 21.00-s kezdéssel a milánói San Siro Stadionban.

 


 

Legfrissebb hírek

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36

Emberhátrányban győzött az Inter; linzi meglepetés Lisszabonban

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 23:03

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00