Juventus: véget ért a középpályás idénye – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
2020.06.19. 12:23
null
Véget ért Sami Khedira idénye? (Fotó: AFP)
Olasz sajtóhírek szerint Sami Khedira, a Juventus német labdarúgója újra megsérült, és már nem számíthat rá csapata az idény hátralévő részében.

 

A 33 éves futballista a mostani szezonban sérülésekkel bajlódott, így csupán 18 tétmeccsen léphetett pályára, csak nemrég tudta megkezdeni az edzéseket társaival, ám ismét megsérült.

Az olasz bajnoki listavezető klub tájékoztatása szerint Khedirának – az előzetes orvosi vélemény alapján – a jobb combjában egy szalag meghúzódott, és még további vizsgálatok várnak rá. A La Gazzetta dello Sport viszont pénteken azt írta, hogy a középpályásnak másfél hónapot ki kell hagynia, ami azt jelenti, hogy a hétvégén folytatódó bajnoki szezon hátralévő részében nem számíthat már rá a csapat.

A Juventus szerdán tizenegyespárbajban elbukta az Olasz Kupa döntőjét a Napolival szemben, a Serie A-ban viszont egy ponttal megelőzi a második Laziót 12 fordulóval a vége előtt. A torinóiak legközelebb hétfő este lépnek pályára a Bologna vendégeként.

Legfrissebb hírek

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
40 perce

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 20:18

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 22:44

Serie A: a Milan elszenvedte a második vereségét – 10 ponttal vezet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 20:41

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Serie A: simán legyőzte és megelőzte a Torinót a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 14:27

Nem bírt egymással a Cagliari és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.02.21. 22:42
Ezek is érdekelhetik