Juventus: Contét tíz hónapra eltiltják, Pepét és Bonuccit felmentik?

Vágólapra másolva!
2012.08.08. 13:26
Az olasz La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Juventus edzőjét, Antonio Contét – legalábbis első fokon – tíz hónapra eltiltja a kispadtól a bíróság, ellenben két játékosát, Leonardo Bonuccit és Simone Pepét felmenti.

Az általában jól értesült olasz lap szerint a Juventus taktikai hibát követett el, amikor nem kötöttek új vádalkut az elutasított, négy hónapos eltiltással járó első Conte-ajánlat után, mert akkor akár öt hónappal is megúszhatta volna a bejelentési kötelezettségét elmulasztó, de bűneit megbánó szakember. nem kötöttek új vádalkut az elutasított, négy hónapos eltiltással járó első Conte-ajánlat után, mert akkor akár öt hónappal is megúszhatta volna a bejelentési kötelezettségét elmulasztó, de bűneit megbánó szakember.

Az ítéletet csütörtökön hirdetik ki, augusztus 23-ig lehet fellebbezni. A La Repubblica című lap információi szerint ha Contét eltiltják, kész benyújtani lemondását annak ellenére is, hogy edzéseket így is vezényelhet.

A két Juventus-játékos mellett Salvatore Masiello és Nicola Belmonte is megúszhatja, esetükben szintén nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani a vádakat.

(a nevekre kattintva megtudhatja, mivel vádolják őket)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik